Az előző gyakorlatot fejlesztjük tovább. A bot nyugalmi helyzete és a bot magunk elé emelése a már megtanult módon megy végbe. A folytatásban az aktív kéz felőli vállra tesszük a botot úgy, hogy mind a két kézzel továbbra is fogjuk azt, de most már a vállra tevés után vízszintes helyzetbe kerül, sőt a bot másik vége egy kis törzscsavarral, az aktív kézzel ellentétes oldali vállcsúcs felé elfordulhat. Továbbra is igen fontos, hogy a gyermekek megfelelő oldaltávolságra álljanak egymástól. A törzscsavart ide-oda lehet gyakoroltatni a mozdulatkapcsolás megszokása érdekében. A továbbiakban már egyesével gyakorlunk. A gyermekeket egy vonalba állítjuk, a bot mindenkinél alaphelyzetben van. Az oszlop eleje mellett körülbelül 1,5 méterrel kijelölünk egy „ütőhelyet”, ide kell beállnia annak, aki éppen előre kerül az oszlopban. Vele szemben megáll a pedagógus, és a saját botját függőlegesen a teste előtt tartja, nagyjából a térde és a mellkasa közötti magasságban úgy, hogy a saját botját minél inkább a végeinél fogja meg. Az ütőhelyen álló gyermeknek az eddig megismert módon alaphelyzetből a botot két kézre fogva, majd azt a vállra helyezve törzscsavar után, lendületből, vízszintesen mozgatva a saját botját kell eltalálnia a pedagógus függőlegesen tartott botja közepét. Természetesen a bot végét sohasem engedi el, tehát nem eldobni, hanem csak megütni kell a pedagógus fogta botot. Ezután ismét visszahelyezi a botját a vállára. Három próbálkozás után az ütőhelyről a sor végére megy, a következő sor elején álló belép az ütőhelyre. Vele is háromszor megpróbálja a pedagógus, majd ő is a sor végére megy. Így 3-4 alkalma lehet mindenkinek, hogy kipróbálhassa a bottal való „vágás” technikáját. A mozdulat begyakorlása igen fontos a botos játékok megfelelő technikai kivitelezéséhez.