Az ismert ugróiskolát (3×1, 1×2, 1×1, 1×2) most azzal nehezítjük, hogy a különböző mezőkbe tárgyakat helyezünk (például babzsákokat, kupakokat, üres üdítősflakonokat, amelyekből bőven van minden oktatási intézményben), és ezeket a tanulóknak egy-egy mezőt kihagyva át kell ugrani. Az ugróiskola mezőinek számát a pedagógus vagy a gyermekek tetszés szerint megnövelhetik, sőt olyan, a térben összefüggő játékmezőt rajzolhat(nak), ami összeköti a különálló ugróiskolákat. Ezzel tulajdonképpen egy folyamatábra jellegű, de végrehajtásában „Ki nevet a végén?” karakterű összefüggő pályát lehet rajzolni a terembe vagy a szabadba. Természetesen, ebben a pályában már előre eltervezetten valósulhatnak meg a páros és váltott támasztékú ugrások, valamint a gyakorló formák nehezítésére szánt akadályok. Ezen a fejlettségi szinten már követelmény, hogy a gyermekek, tanulók egyenletes lüktetésű zenére oldják meg a feladatokat.