A gyermekek párban vannak, és egymással szemben kis terpeszállásban állnak úgy, hogy a tenyereikkel éppen csak elérik egymást. Az egyikük oldalsó középtartásba emeli mindkét kezét, a hüvelyk éllel felfelé. A másik gyermek keze a törzse mellett lóg. A mozdulatot az a gyermek kezdi, amelyik oldalsó középtartásban tartja a kezét. Felváltva, jobbra és balra törzsfordítással együtt fordulást végez úgy, hogy az egyik keze a társa felé lendül, a másikat pedig ezzel ellentétesen tartja. Fontos, hogy ne csak törzsfordítás legyen, hanem az egész test végezzen fordulást úgy, hogy egyedül a talpai ne mozduljanak el. A társa a fordulással egy időben azt a kezét, és arra a magasságra emeli előre, amelyiket a szemben lévő is feléje lendíti, vagyis, ha a jobb kéz lendül feléje, akkor a jobbot, ha a bal, akkor a balt. Ebbe a megemelt tenyérbe kell a fordulást végzőnek a saját tenyerével beletalálnia. Természetesen, megadott gyakorlási idő után szerepcsere következik.