Minden gyermek kap egy botot. A botok ne legyenek bolti kapanyelek vagy ehhez hasonló, nem természetes formák, eszközök. Egyszer érdemes, őszi időben kimenni a gyermekekkel egy csalitosba (ehhez megfelel az őszi osztálykirándulás, vagy családi nap, erdei iskola), mert ott lehet vágni egy-két centiméter átmérőjű mogyoró, rózsa vagy más egyszerű botot. Így mindenkinek saját botja lesz a gyakorlásokhoz. Először a bot súlyával és középpontjával való ismerkedés a fontos. Minden gyermek leállítja maga elé a botot, és a végére ráteszi a jobb tenyerét. A bal kezével marokra fogja a botot, közvetlenül a jobb tenyere alatt. Ezután a jobb kezével fog a bal keze alá marokkal. Majd megint a bal és azután a jobb következik, mindaddig, ameddig „el nem fogy” a bot. A fogások váltásánál mindig a bot „emelkedik” följebb, azaz a karok mindig a kezdő magasságban maradnak, a mellső középtartás szintjén. Amikor a végére értek a botnak, folytatják visszafelé: mindig a fogó kéz fölé kerül az újabb kéz, és a bot mozdul lefelé.

Variáció:

Ugyanezt a gyakorlatot végeztethetjük egymással szemben párban is, jobb kéz alá jobb kézzel, bal kéz alá, bal kézzel addig, ameddig tart a bot, majd ugyanígy visszafelé is (6. ábra). Mindkét gyakorlatnál lényeges, hogy a kezek váltása közvetlenül a botot tartó kéz alatt, illetve fölött jöjjön létre, vagyis ne látszódjon ki a bot!