Mivel a mozgástanulás minden esetben szorosan összefügg a mozgásfejlődéssel, a korábban említett mozgásfejlődési fázisok részben megfeleltethetők a mozgástanulás szintjeinek [198]. A mozgástanulási szinteknek fontos didaktikai jelentősége van egy-egy mozgásanyag, illetve a testnevelés tantervi anyagának egésze szempontjából. Függetlenül attól, hogy milyen elnevezéseket használunk, a nemzetközi testnevelési szakirodalom a mozgásanyag feldolgozásával kapcsolatban az alapvető rendszerezési elvet a mozgásfejlődés fázisai (időszakai) [134; 198; 230] vagy a mozgástanulás szintjeihez történő igazodás adják [181; 231]. A NAT 2012-re épülő kerettanterv [232] a mozgásfejlődés fázisainak figyelembevételével készült, habár osztályfokok szerint sorolja be a tananyagot. A magyar tanterv újdonsága, hogy kétéves ciklusokban gondolkodik. Érdekes, hogy például Angliában ezek a ciklusok életkortól függően akár 3-4 évfolyamot is átölelhetnek. Ezeket a tanterv „kulcsidőszakoknak” nevezi [233].

A mozgásfejlődés áttekintésekor már láttuk, hogy milyen befolyással vannak az egyes fejlődési fázisok arra, hogy milyen mozgásanyagnak milyen formában kell az oktatás középpontjába kerülnie. A mozgástanulás szintjei hasonlóan, de más szempontok alapján határozzák meg, hogy milyen mozgásfeladatokat milyen tanulási feltételek mellett adjunk a tanítványainknak. Egy-egy mozgáskészség oktatásának lebontása és gyakorlása, a kezdőgyakorlat kiválasztása és főleg az oktatás stratégiájának megválasztása elsősorban attól függ, hogy milyen tanultsági szinten állnak a tanulók, illetve milyen tanuláselméleti felfogásban gondolkodunk.

További, már többször hangsúlyozott szempont, hogy a tanulók között rendkívül jelentős eltérések lehetnek egy-egy mozgás tanultsági szintjében, amely meghatározza, hogy mely feladatok és milyen nehézség mellett alkalmazhatók. Ezen kívül azt is figyelembe kell vennünk, hogy ugyanaz a gyakorlásmennyiség különböző tanulási eredményességet fog kiváltani. (Emlékezzünk a fejlődés- és tanulásközpontúság pedagógiai alapelvére!) A mozgástanulás tehát – csakúgy, mint a kognitív vagy affektív tanulás esetében – eltérő sebességgel és hatékonysággal következik be. Vannak gyerekek, akik könnyebben, vannak, akik nehezebben tanulnak különféle mozgásokat. Ennek hátterében főleg a perceptuo-motoros képességek eltérő fejlettsége és szervezettsége áll. A perceptuo-motoros képességek tartalmazzák a mozgás felépítéséhez, kivitelezéséhez szükséges információ felvételét, a szenzoros integrációját a memóriában, a motoros válaszok felépítéséhez szükséges döntéshozatali folyamatokat, a mozgás aktivációját és a mozgás lefutásához kapcsolódó visszajelzési (feedback) folyamatokat [205]. A mozgás közben fellépő koordinációs problémák a felsorolt folyamatok bármelyikének gyenge színvonala esetén felléphetnek.

Visszatérve a mozgástanulás modelljeire, azok kiválasztása és pedagógiai alkalmazása didaktikai célokat szolgál, mintsem csupán teoretikus döntés. Gallahue és Cleland-Donelly (2003) a mozgástanulás három szintjén belül, szintenként két szakaszt különít el, ahova sajátos didaktikai elveket csoportosít [198]. A modellt a 34. ábrán mutatjuk be.

A továbbiakban részletesen kibontjuk a modellt és a labdavezetés tanulásának példáján keresztül bemutatjuk az egyes szinteket, valamint a hozzájuk tartozó szakaszokat.

A mozgástanulás első, kezdő szintje

A kezdő szint jellemzői nagyjából megegyeznek a Meinel-Schnabel-féle durva koordinációs szakasz jellemzőivel [184; 223]. Az új mozgás első végrehajtásával kapcsolatban a tanuló elsőként egy mentális tervet készít, majd az első gyakorlás alkalmával megpróbálja végrehajtani azt. A mozgás koordinálatlan, széteső, szaggatott, túlzott erőközlések és egyensúlyi bizonytalanság hatja át. Mivel a figyelem összpontosítása a teljes mozgásfolyamatra helyeződik („Hogyan is kell csinálni?” – kérdezheti a tanuló), ezért az összteljesítmény gyenge. A kezdő szintet a szerzők két szakaszra, a keresés és a felfedezés szakaszára bontják.

A keresés szakaszában a tanuló a mozgás általános végrehajtásával kapcsolatos tudatosságát alakítja ki oly módon, hogy megismeri a mozgás általános jellemzőit, a mozgás egészét. Ez azt jelenti, hogy megérti, amit tanulni fog. Ehhez egy mentális tervre (mozgáskép) van szüksége, amely alapján megvalósulhat az első próbálkozás. A figyelem a teljes mozgásra összpontosul, nem fókuszált, emiatt viszonylag hamar fáradás alakul ki. A mozgáskontroll alacsony színvonalú, rengeteg hiba lép fel, s ez gyakran sikertelenné is teszi az első próbálkozásokat. A tanulónak olyan elemi tapasztalat birtokába kell kerülnie, amely alapján „nagyjából” tudja, mit kellene csinálnia. A gyakorlás során egyre pontosabban körül tudja írni a tanulandó mozgást, egyre több a sikeres végrehajtás, de a mozgás még bizonytalan. A tanuló célja, hogy többféleképpen is meg tudja oldani a feladatot, ezért megpróbálja térben, energiabefektetésben és egyszerű eszköz- és társas együttműködésekkel is végrehajtani azt. Más szakkifejezéssel élve: ez a prekontroll mozgástanulási szint (GLSP-modell, [181; 231]).

A labdavezetés tanulása során a tanítványunk folyamatosan ismerkedik a labda tulajdonságaival, a leütés erejének és a pattanás mértékének a szabályszerűségeivel. A szakasz végére képessé válik nagyobb méretű labdát helyben, pattintással sok hiba mellett szabályozni, esetleg lassan előre mozogni vele.

A felfedezés szakaszában a tanulónak már viszonylag pontos képe van a mozgásról, mert rögzült a mozgás mentális képe. A mentális kép előhívása segítségével a tanuló célja, hogy már hatékonyan próbálja megoldani a mozgásfeladatot. A mozgás már viszonylag szabályozottnak, koordináltnak mondható, ahol a tanuló már képes elkülöníteni a fontos és a kevésbé fontos összetevőket, vagyis tudja fókuszálni a figyelmét egy-egy mozgásfázisra. Más szakkifejezéssel: ez a kontroll szint (GLSP-modell [181; 231]), amikor a tanuló felfedezi, hogy milyen sokféle módon tudja az adott mozgást felépíteni, kivitelezni.

Tanítványunk labdavezetésére már a folyamatos kontroll a jellemző, amelyet a labdára simuló tenyér és a ritmus érzete biztosít. Képessé válik a labdát változó erőkifejtéssel helyben vagy lassú mozgással összekötve, akár irányváltoztatással is szabályozni. A különböző nagyságú és keménységű labdákkal is egyre ügyesebben bánik, bár még mindig sok a tévesztés. Mindkét kezet, akár váltva is képes bekapcsolni a mozgásba. Különböző testhelyzetekben (például guggolásban, ülésben, fekvésben) is uralja a labdát, a vizuális kontrollt egyre hosszabb időre (több másodpercre) képes kikapcsolni.

• A mozgástanulás kezdő szintjén, vagyis a keresés és felfedezés szakaszában alkalmazzunk vizuális szemléltetést! Ennek célja a mozgás teljes képének bemutatása a mozgáskép tudatosulása érdekében.
• Biztosítanunk kell a mozgás azonnali kipróbálásának, a kísérletezésnek a lehetőségét.
• A folyamatos gyakorlás segítségével teremtsünk olyan feltételeket, ahol a mozgást a tanuló sokféle variációban végezheti, illetve a mozgás térbeli, energiabefektetésbeli, eszközzel és/vagy társsal történő végrehajtási módokat kíván!
• Engedjük, hogy a tanulók önmaguk találják meg a helyes utakat a mozgás különféle végrehajtásához!
• Hasonlítsuk össze az új mozgást egy már tanult mozgással és tudatosítsuk a hasonlóságot (transzfer)!
• Adjunk folyamatos, specifikus és korrektív visszajelzést a mozgás általános végrehajtásával kapcsolatban!
• Koncentráljunk a mozgásfolyamatra és kerüljük a mozgásteljesítménnyel kapcsolatos elvárásokat (például távolság-, időkövetelmény, versenyszituáció)!
• Alkalmazzuk a felfedezéses tanulást támogató oktatási stratégiákat!
• A mozgásfeladatok adaptációjával biztosítsunk nagyfokú egyéni sikerességet!
• Támogassuk pozitív interakciókkal, bátorítással és gyakori elismeréssel a motivációs hátteret!

Átmeneti vagy gyakorló szint

A mozgástanulás második szintjén a tanulóban létrejött mentális terv már biztosítja, hogy a mozgás kivitelezése majdnem megegyezzen a végleges mozgásminta helyes végrehajtásával. A mozgás közbeni kognitív folyamatok megváltoznak, magáról a mozgásfolyamatról fokozatosan áttevődnek a mozgás céljára. A mozgás belső, kinesztetikus érzete stabilizálódik, kevesebb szóbeli és képi segítségre van szükség a végrehajtáshoz. A koordinálatlan próbálkozások eltűnnek, az erőközlések egyre pontosabbak, az egyensúlyi bizonytalanság megszűnik. A szint két további szakaszra bontható, a kombinációs szakaszra és az alkalmazás szakaszára.

A kombinációs szakaszban a tanuló egyre komplexebb formában képes gyakorolni a mozgást. Először két, majd több, már jól ismert mozgás kapcsolódását is meg tudja valósítani. Térben és időben egyre összerendezettebb, a kognitív folyamatok gyújtópontjába nem a tanulandó készség, hanem a mozgáskombináció koordinált és jól szabályozott végrehajtása kerül.

Tanítványunk labdavezetése már stabil. Képes azt fokozatosan egyre nagyobb sebességgel, a társakhoz (dinamikus akadályok) alkalmazkodva is végrehajtani mindkét kézzel. Magabiztossá válik a könnyebben vezethető labdák mellett, a kisebb méretű labdák kontrolljában (például teniszlabda), illetve helyben, két labdával történő labdavezetésben is. A vizuális kontroll már nem szükségszerű, a labdavezetés összekapcsolódhat előzetes és/vagy utólagos mozgással (például passzal, dobással), a társ folyamatos és véletlenszerű követésével.

Az alkalmazási szakaszban a tanuló képessé válik az adott mozgás további finomítására és alkalmazására összetettebb játékhelyzetekben, mozgáskapcsolatokban, sportági aktivitásokban. A tanuló céljává a mozgás, illetve a mozgásra épülő kombinációk, összetett mozgássorok alkalmazása válik. A figyelem már nem a mozgásra koncentrálódik, hanem az alkalmazás körülményeire.

Tanítványunk labdavezetése alkalmassá válik éles, de egyszerű játékhelyzetekben történő felhasználásra különféle sportági jelleggel. Az ellenféllel szemben aktív támadó és védő helyzetben egyaránt képes megtartani a labda feletti uralmat, szinte csak külső hatásra veszíti el azt (például a védő labdaszerzési kísérletére). A lépéshibák azonban még gyakori megnyilvánulásai a játékhelyzeteknek.

• A mozgástanulás második szintjén –, vagyis a kombinációs és alkalmazási szakaszban – továbbra is sokszínű, nagyon változatos gyakorlási lehetőséget kell adnunk, amelyet egyre komplexebb végrehajtási formák (mozgáskombinációk) jellemeznek.
• Kapcsoljuk be az önértékelés lehetőségét a tanulásba és adjunk támogató visszajelzéseket verbálisan, vizuálisan és videós szemléltetéssel!
• A gyakorlásban törekedjünk a minőségi végrehajtás megkövetelésére, amelyet a rövid és gyakori pihenőkkel szervezett feladatokon keresztül valósítsunk meg!
• Továbbra is nagyon sok pozitív, specifikus visszajelzést kell adnunk.
• A korrektív visszajelzések már a mozgásfolyamat apróbb részleteit is érinthetik.
• Kapcsoljunk be egyre gyakrabban olyan szituációkat, amelyek fokozott nehézséget adnak a feladatnak, ugyanakkor teljesíthető kihívást jelentenek!
• Kapcsoljuk be a kontrollált versenyhelyzeteket a gyakorlásba és tűzzünk ki olyan célokat, amelyek megvalósítása során a tanuló időkényszer alá kerül, ezzel a gyakorlás egyre intenzívebbé válik!

A fejlett vagy finomhangolási szint

A mozgástanulás utolsó szintje a fejlett vagy finomhangolási szint. Ezen a szinten a tanuló a mozgás egészét, annak részleteivel együtt, teljes mértékben érti. A végrehajtás mentális térképe magasan fejlett, amely nem igényel vagy minimális tudatos figyelmet igényel a mozgás kognitív összetevőivel kapcsolatban. A tanuló már képes az összes külső zavaró tényezőtől függetleníteni magát és kiszűrni a fölösleges információkat. Mozgásának kiváló térbeli, időbeli és dinamikai jellemzői vannak, ami a magas szintű mozgásszabályozásnak és a minimális tudatos figyelemnek köszönhető. A szinte automatizált mozgás már magas szintű teljesítménnyel és egyénre jellemző, speciális végrehajtási jellemzőkkel bír. A szint két szakaszra bontható, a teljesítmény szakaszára és az individualizált szakaszra.

A teljesítmény szakaszába általában csak azok a tanulók jutnak el, akik az adott mozgáskészséget sportági edzéseken is rendszeresen gyakorolják. A mozgás szabályozása tovább finomodik, a tanuló céljává az egyéni teljesítmény válik a pontosság, a hatékonyság és az eredményesség javításán keresztül. Ez a precíziós szakasz, amely során a legapróbb részletek is finomításra kerülnek.

Az individualizált szakasz a mozgástanulás végső állomása. A készség végrehajtása innentől már az egyén biológiai és mentális korlátaiba ütközik. A tanuló célja a teljesítmény fokozása a maximális sikeresség érdekében. A sikerességet olyan tényezők határolják be, mint a testméretek, testalkat és testösszetétel, edzettség, lelki állapot és a mozgásfeladathoz kapcsolódó kognitív elemek (például taktikai összetevők).

Tanítványunk a mozgástanulás legmagasabb szintjén képessé válik bonyolult játékhelyzetekben, egyéni technikai trükkökkel, nagy intenzitás és fokozott fáradás mellett is fenntartani a mozgás szabályozottságát. A vizuális kontroll teljes megszűnése és az intenzitás fokozódása mellett is képes a labdát hatékonyan vezetni és azt mérkőzésszituációban, taktikai céloknak alárendelten alkalmazni.

• A mozgástanulás harmadik szintjén –, vagyis a teljesítmény szakaszában és az individualizációs szakaszban – továbbra is sokszínű, nagyon változatos gyakorlási lehetőséget kell adnunk, amely motiváló erővel hat a továbbfejlődésre.
• A folyamatos támogató és lelkesítő kommunikáció nagymértékben segíti a készség „finomhangolását” és az egyéni mozgástechnika rögzítését.
• A gyakorlás során adjunk stratégiai jelentőségű ötleteket, amelyek gazdagítják a mozgáskészség egyéni alkalmazásának repertoárját!
• A pozitív, specifikus visszajelzések és a hibajavítások már minden apró részletre terjedjenek ki!
• A készség gyakorlását folyamatosan igazítsuk a fizikai/edzettségi állapot változásához!