A fizikai aktivitás fogalma alatt minden olyan izomkontrakció által létrehozott testmozgást értünk, mely az energiafelhasználást megemeli (Caspersen és mtsai., 1985; USDHHS, 1996). Nemcsak az irányított aktivitásokat soroljuk a fizikai aktivitások közé, hanem az egy nap folyamán végzett mindennemű aktivitást (pl. lépcsőhasználat az iskolában a lift használata helyett). Az egészségfejlesztés, illetve az aktivitás egészségre gyakorolt hatása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az aktivitást milyen céllal végeztük. Az egészség fenntartásához és javításához nemcsak rendszeres, formális és nem formális keretek között megvalósuló testedzéseken való részvétel járulhat hozzá, hanem a nap folyamán szabadon, mindenféle kötöttség nélkül végzett különböző aktivitások is (pl. közlekedés rollerrel, házimunka).

A fizikai aktivitás tehát az aktivitások széles spektrumát magába foglaló ernyőfogalom, melyet eltérő szempontok szerint csoportosíthatunk. Csoportosításának egy lehetőségét foglalja magába az 1. táblázat.

A főbb (domináns) élettani hatások alapján a fizikai aktivitás típusai az alábbiak lehetnek (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

• Az aerob fizikai aktivitások olyan, általában nagy izomcsoportokat megmozgató aktivitások, melyek elég intenzívek és elég tartósak ahhoz, hogy az adott egyén kardiorespiratorikus fittségi állapotát, illetve aerob kapacitását fenntartsák, illetve javítsák (pl. gyaloglás, táncolás). Gyakorlatilag minden olyan aktivitást ide sorolunk, mely során az energianyerés oxigén által támogatott metabolikus folyamatok által történik, és több percen keresztül képesek vagyunk az aktivitás folyamatos végzésére.
• Az anaerob fizikai aktivitás olyan magas intenzitású (high-intensity) aktivitásokat jelent, melyek során a kardiovaszkuláris szervrendszer nem képes fedezni az izmok oxigénigényét. Az aktivitás folyamatos végzésére maximum 2-3 percig vagyunk képesek (pl. sprintfutás, súlyemelés).
• Az izomerősítő aktivitások az izom erejének (mekkora ellenállás leküzdésére vagyunk képesek), állóképességének (hányszor, illetve milyen hosszú ideig vagyunk képesek az ellenállások leküzdésére) és gyorserejének (milyen gyorsan vagyunk képesek leküzdeni az ellenállást) fenntartását és növelését célzó aktivitások.
• Csontozatot erősítő aktivitások közé az ütközéssel (talajjal való „ütközéssel, pl. szökdelés) és az izomterheléssel (pl. izomerősítés) járó mozgásformákat soroljuk, melyek azáltal, hogy az izom szerkezetében (csontgerendák) és tömegében (ásványianyag-tartalom) pozitív irányú változásokat indukálnak, növelik a csontok törékenységgel szembeni ellenállását.
• Az egyensúlyfejlesztő aktivitások testtartás-szabályozást provokáló aktivitásokat foglalja magában, mely által fejlődik a belső és külső (környezeti) erőkkel szembeni ellenállásunk, azaz testtartásunkat eltérő statikus és dinamikus helyzetekben képesek leszünk megtartani (pl. séta egy keskeny alátámasztási felületen).
• A hajlékonyságfejlesztő aktivitások (más szóval stretching) körébe soroljuk mindazokat a mozgásformákat, melyek hozzájárulnak az ízületekben végbemenő mozgások optimális mértékű kivitelezéséhez, az ízületi mozgásterjedelem fenntartásához és fokozásához (pl. jóga).
• A keleti mozgásformák, mozgáskultúrák komplex hatást gyakorolnak a szervezetre. Döntően izomerő-, egyensúly- és hajlékonyságfejlesztő és alacsony intenzitású aerob aktivitásokat foglalnak magukba. Az ebbe a csoportba sorolt aktivitásokban a testi képességek fejlesztése mellett a szellemi, illetve lelki fejlesztés is hangsúlyos (pl. tajcsi, csikung).

Egy másik csoportosítás a fizikai aktivitás 4 területét különbözteti meg, melyek a munkatevékenység keretében végzett fizikai aktivitás, a közlekedéshez kapcsolódó – transzport – aktivitás, a házimunkák, háztartással összefüggő tevékenységek és a szabadidős aktivitások. Ez utóbbi körébe azon tevékenységek tartoznak, melyeket az egyén önszántából, nem a munkatevékenység keretein belül, nem közlekedési céllal és nem a házimunka keretén belül végez, pl. bármilyen edzés vagy sorttevékenység, szabad játék a játszótéren, séta vagy kirándulás a szabadban (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

A tevékenység intenzitás alapján történő besorolásakor beszélhetünk abszolút vagy relatív intenzitásról.

Egy adott tevékenység abszolút intenzitását az alapján határozzuk meg, hogy annak végzése mekkora energiafelhasználással jár, azaz hogy mekkora a tevékenység energiaszükséglete (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018). Ezt az energiafelhasználást különböző mértékegységekben (MET – metabolic equivalent of task, magyarul metabolikus ekvivalens –, kilokalória, joule, oxigénfelvevő képesség) fejezhetjük ki. 1 MET 3,5 ml/kg/perc-es oxigénfogyasztást és 1 kcal/kg/órás energiafelhasználást jelent, ami egy átlagember nyugalmi, ülő pozícióban történő energiafogyasztását jelenti. Az energiafelhasználás abszolút értéke alapján a különböző aktivitások az alábbi 4 intenzitási kategóriába sorolhatók (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018):

• erőteljes intenzitású aktivitások (vigorous-intensity activity): 6,0 vagy ennél nagyobb MET-es aktivitások,
• mérsékelt intenzitású aktivitások (moderate-intensity activity): 3,0–6,0 MET közötti aktivitások,
• alacsony intenzitású aktivitások (light-intensity activity): 1,6–3,0 MET közötti aktivitások,
• mozgásszegény viselkedésről (sedentary behavior) akkor beszélünk, ha a tevékenység MET-értéke 1,5 vagy ennél kevesebb. Kivételt képez ez alól az állás, melynek MET-értéke bár alacsony, mégsem sorolható a mozgásszegény tevékenységek közé, hanem külön kategóriaként említendő.

A gyermekek és felnőttek energiafelhasználása egyes tevékenységek során különböző lehet. A 6–18 éves gyermekek egyes tevékenységeire jellemző energiafelhasználást (Butte és munkatársai, 2018) – a teljesség igénye nélkül – a 2. táblázatban foglaltuk össze.

(Szürke színnel az inaktivitást, kékkel az alacsony intenzitású tevékenységeket, narancssárgával a mérsékelt intenzitású tevékenységeket, pirossal pedig az erőteljes intenzitású tevékenységeket jelöltük)

Az aktivitás intenzitásszintjének megítélésére a relatív intenzitás is alkalmas lehet, mely élettani paraméterek alapján, például a maximális oxigénfelvevő képesség vagy a maximális pulzusszám százalékában határozza meg a tevékenység intenzitását, vagy az egyén szubjektív érzéseire támaszkodik (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

Sportfoglalkozások keretein belül leggyakrabban és legegyszerűbben a pulzusszám, illetve szubjektív megítélés alapján jellemző az egyes aktivitások relatív intenzitásának meghatározása.

A pulzusszám alapján történő intenzitás-meghatározás több hibalehetőséget is magában rejt, melynek oka egyrészt a maximális pulzusszámot kalkuláló képletben rejlő hibalehetőség (különösen a gyermekeknél), másrészt a metabolikus határértékek mindenkire érvényes meghatározásának nehézsége. Ez utóbbiból adódik, hogy a szakirodalmakban található metabolikus határértékek, melyeket az intenzitások kategóriába sorolásához (alacsony, mérsékelt, erőteljes, stb.) használnak, nagymértékben eltérnek egymástól (Norton és mtsai., 2010). A fittségoktatás szempontjából azonban – a benne rejlő hibalehetőségektől függetlenül – fontosnak tartjuk a relatív intenzitászónák ismertetését a maximális pulzusszám százalékában kifejezett pulzusszámérték alapján, hiszen a fizikai aktivitás ajánlások alapját is ezen intenzitászónák adják, s a gyermekek számára ezek jelentéstartalmát muszáj megfoghatóvá tennünk.

A maximális pulzust gyermekeknél és felnőtteknél is a 208 – (0,7 × életkor) képlettel kalkulálhatjuk (Tanaka és mtsai., 2001; Mahon és mtsai., 2010). Az aktivitás intenzitását meghatározhatjuk az alapján, hogy a maximális pulzus hány százalékával történt a munkavégzés. Ennek az optimális mértékű terhelésadagolás meghatározása szempontjából van jelentősége (pl. az állóképesség fejlesztése során vagy a fizikai aktivitások ajánlott napi mennyiségének és intenzitásának megvalósítása során).

A pulzusszám mérése nélkül a szubjektív megélés adhatja alapját – tudományosan bizonyítottan – az intenzitás meghatározásának. Az észlelt erőfeszítés értékelési skálák (röviden szubjektív erőfeszítési skálák vagy RPE skálák) (RPE scale = rated perceived exertion scale) a szubjektíven  észlelt erőfeszítés számszerűsítésében és az intenzitás ez alapján történő meghatározásában nyújthatnak segítséget (lásd 1. ábra). Különböző (10, 20 fokozatú) változatai használhatók az intenzitás meghatározásához. A skálán jelölt fokozatértékek mind a VO_2max értékével, mind pedig a pulzusszámmal korrelálnak (Robertson és mtsai. 2000; Yelling és mtsai., 2002; Utter, 2002)(1), ezáltal nyújthatnak információt az aktivitás intenzitásával kapcsolatosan.

(1) Az RPE-skálának több szerző által kiadott változata is létezik, több kutatás alapján ezek közül az általunk is közzétett „OMNI” skála érvényessége és megbízhatósága más skáláknál magasabb (Pfeiffer és mtsai., 2002).

(2) Az ábrán látható RPE-skála nagy méretben a kiadvány online változatából letölthető.

A 10-es fokozatú skálán általánosságban az 5–6-os fokozat a mérsékelt, a 7–8-as fokozat pedig az erőteljes intenzitású aktivitásoknak felel meg (Bull és mtsai., 2020).

Az intenzitás meghatározására egyéb öntesztelő, illetve szubjektív megélésen alapuló eljárások is léteznek, melyek a gyermekeknél is jól alkalmazhatók a különböző tevékenységek intenzitáskülönbségének tudatosításához. Ilyen például az éneklő teszt (Persinger és mtsai., 2004). Míg a könnyű intenzitású aktivitások végzése során képesek vagyunk énekelni, a mérsékelt intenzitású tevékenységek közben énekelni már nem, csak beszélni tudunk, az erőteljes aktivitások során azonban már a beszéd is nehezünkre esik (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

A 3. táblázatban az intenzitási kategóriákat (fizikai aktivitások abszolút és relatív intenzitási zónáit) és a hozzájuk tartozó, MET értékeket, VO_2max százalékában meghatározott értékeket, továbbá a leggyakrabban használt pulzuszóna értékeket és szubjektív erőfeszítési skála-értékeket mutatjuk be (Norton és mtsai., 2010; Pescatello és mtsai., 2014)(3). Ahogy ezt a táblázat adataiból láthatjuk, a releváns szakirodalmak is különböző pulzuszóna értékeket határoznak meg az egyes intenzitási zónákhoz a maximális pulzusszám (HRmax) százalékában kifejezett pulzusértéke alapján. Mindebből arra következtethetünk, hogy az intenzitási zónákhoz tartozó pulzusértékek nagy egyéni különbséget mutathatnak, így fenntartásokkal kezelendők. Ismeretük azonban a fittségoktatás szempontjából fontos.

(3) A fizikai aktivitások intenzitás meghatározásával foglalkozó szakirodalmakban a fentitől eltérő besorolással is találkozhatunk (pl. Pescatello és mtsai., 2014).

Egy adott intenzitású terheléshez tartozó pulzusszámérték, illetve célpulzuszóna két módon számítható ki (Corbin és Lindsey, 2007). Egyrészt a maximális pulzusból százalékszámítást végezve meghatározható ez a zóna.

Példa az 55–70%-os, mérsékelt intenzitású aktivitások célpulzuszónájának meghatározásához:

Egy 10 éves gyermek maximális pulzusa =

208 – (0,7 × 10) = 201

55%-os intenzitás = 201 × 0,55 = 100,55

70%-os intenzitás = 201 × 0,7 = 140,7

Az 55–70%-os intenzitású aktivitás célpulzuszónája egy 10 éves gyermeknél kb. 101–141.

Egy másik képlet (Karvonen-képlet) a nyugalmi pulzussal(4) is kalkulál. A képlet alapján az intenzitás százalékban történő megadásával, továbbá a maximális és nyugalmi pulzus értékének megadásával kalkulálhatjuk ki az egyénre szabott – adott intenzitású terheléshez tartozó – célpulzuszónát:

Célpulzuszóna = (maximális pulzus - nyugalmi pulzus) × intenzitás% + nyugalmi pulzus

(Az intenzitás %-os értékének meghatározása során az intenzitás/100 adatot adjuk meg, azaz 50%-os intenzitás során a képletbe beírandó intenzitás% = 0,5.)

(4) Nyugalomban mért pulzusszám, melyet célszerű ébredéskor, fekvő helyzetben megmérni a pontosabb meghatározás érdekében.

Példa az 55–70%-os, mérsékelt intenzitású aktivitások célpulzuszónájának Karvonen-képlettel történő meghatározásához:

Egy 10 éves gyermek maximális pulzusa = 208 – (0,7 × 10) = 201

Nyugalmi pulzus (pl.) = 70

55%-os intenzitáshoz tartozó célpulzus = (201 – 70) × 0,55 + 70 = 142,05

70%-os intenzitáshoz tartozó célpulzus = (201 – 70) × 0,7 + 70 = 161,6

Az 55–70%-os intenzitású aktivitás célpulzuszónája egy 10 éves gyermeknél kb. 142–162.

Mint azt láthattuk, a fenti képlet a nyugalmi pulzusszámmal is kalkulál, mely edzett személyeknél alacsonyabb, így náluk az adott intenzitású terheléshez tartozó célpulzusszám alacsonyabb lesz. Magasabb nyugalmi pulzusszám esetén ugyanazon intenzitású terhelés magasabb pulzusszámmal járó terhelést jelent. A differenciált képességfejlesztés során ezen egyéni különbségeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az abszolút és relatív intenzitás közötti legfőbb különbség az, hogy míg az abszolút intenzitás meghatározásakor a tevékenység fókuszában az aktivitás áll, a relatív intenzitás meghatározásakor az egyén aktivitás alatti erőfeszítési szintje a meghatározó (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

Erőedzések terhelésintenzitásának meghatározása során 100%-os intenzitásnak azt a tömegmennyiséget (súlyt) tekintjük, amit az egyén az adott mozgástevékenységet végző izomcsoportjával 1 alkalommal képes megmozgatni (1RM) (5) (Lloyd és mtsai., 2014). Ez alapján az intenzitási zónák az alábbiaknak megfelelően alakulnak (Pescatello és mtsai., 2014):

(5) RM = repetition maximum

nagyon könnyű intenzitás:          %1RM ≤ 30

könnyű intenzitás:                          30 < %1RM ≤ 50

mérsékelt intenzitás:                     50 < %1RM ≤ 70

erőteljes intenzitás:                       70 < %1RM ≤ 85

magas intenzitás:                            85 < %1RM

Napjainkban világszerte számos ajánlás látott napvilágot a fizikai aktivitás egészségi állapot szempontjából szükséges mennyiségével és ajánlott összetételével kapcsolatosan (WHO, 2008; Department of Health and Children, Health Service Executive, 2009; Australia Department of Health, 2014; Rütten, és mtsai., 2016; U.S. Department of Health and Human Services, 2018; WHO, 2020), melyek tudományos vizsgálatok eredményei alapján születtek meg, és magukban foglalják a gyermekekre vonatkozó fizikai aktivitással kapcsolatos javaslatokat is.

A fizikai aktivitás egészségre gyakorolt hatását már egyre több kutató vizsgálja a gyermekek, ezen belül a 6 évnél fiatalabbak körében is. A nagyobb mennyiségű fizikai aktivitás már 3–6 éves gyermekeknél is jobb egészségügyi mutatókkal jár együtt, csökkenti a kóros testzsír-felhalmozódás rizikóját, és pozitív hatással van a csontozat állapotára (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).
A kardiometabolikus betegségek kialakulásának rizikójával való összefüggése ebben az életkorban nem bizonyítható, mint ahogy az aktivitás dózisával, az eltérő dózisú aktivitások hatásával kapcsolatban sem rendelkezünk tudományosan megalapozott információval. A 3–5 éves gyermekek számára javasolt a korosztályra jellemző átlagos aktivitási szintet elérni, azaz napi 3 órás időintervallumban alacsony, mérsékelt, illetve erőteljes intenzitású aktivitásokat végezni, melyek a csontozat és izomzat erősítése érdekében ugrásokat, szökdeléseket és talajra érkezéseket is magukba foglalnak (Physical Activity Guidlines Advisory Committee, 2018).

A 6 évnél idősebb gyermekeknél és serdülőknél a fizikai aktivitás növelése összefüggést mutat több egészségügyi mutató kedvezőbb állapotával. [Fordított összefüggést mutat például a testzsír-felhalmozódással (adiposity)]. Az aktivitás intenzitása befolyásolja a hatást, a magasabb intenzitással végzett aktivitások testösszetételre gyakorolt pozitív hatása fokozott (Ramires és mtsai., 2015). Szoros összefüggést találtak a kutatók a mérsékelt és erőteljes intenzitású aktivitások mennyiségének növelése és a kardiorespiratorikus fittség javulása, továbbá a rezisztenciaedzés(6) és az erő fittségi komponensének javulása között (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018). Bár az aktivitások egészség szempontjából javasolt dózisát tudományos igénnyel nem lehet egyértelműen megállapítani, a kutatások heti minimum 3 alkalommal, 30–60 percig tartó, 50–90%-os relatív intenzitású aktivitások kardiorespiratorikus fittségi állapotra gyakorolt pozitív hatásáról számolnak be, az izomerő-fejlesztéshez pedig minimum heti 2 alkalommal történő izomerősítő aktivitást javasolnak (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

A kardiorespiratorikus fittségi állapot fejlesztése szempontjából bár a szervezett, csoportos edzésprogramok bizonyultak a leghatékonyabbnak az iskolán kívüli (after school) aktivitások közül (Beets és mtsai., 2009), az aktív közlekedés hatása sem elhanyagolható. Larouche és munkatársainak (2014) vizsgálata rámutatott arra, hogy a kerékpárral történő közlekedés javítja a kardiorespiratorikus fittség állapotát, gyaloglás esetén azonban ez a pozitív hatás – a tevékenység alacsonyabb intenzitása okán – nem mutatható ki.

Számos szakirodalom alátámasztja a fizikai aktivitás csonttömegre és csontstruktúrára gyakorolt pozitív hatását (Weaver és mtsai., 2016). A kutatások eredményeiből egyértelműen megállapítható, hogy az erőteljes intenzitású, úgynevezett „ütközéssel”, erőteljesebb talajkontaktussal járó aktivitások (high-impact activities) (pl. röplabdázás, kosárlabdázás, torna stb.) bizonyítottan pozitív hatást gyakorolnak a csontozat állapotára. A testsúly háromszorosának megfelelő talajreakció-erőt igénylő aktivitások körülbelül 6 hónapon keresztüli alkalmazása heti 2-12 alkalommal, 1–60 percig tartó időintervallumban megfelelő a fent említett pozitív hatás eléréséhez. A rezisztencia- és egyéb izomerősítő edzések csontképződésre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatban kevesebb evidencia alapú ismerettel rendelkezünk. Az érési folyamat befolyásolja az aktivitás csontozatra gyakorolt hatását; a pubertás környékén tűnik a legerősebbnek a hatás (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018). A testsúly ugyancsak hatásmódosító tényező lehet; elhízott gyermekek csontozatát gyengébbnek találták a kutatók, mint az azonos nemű és életkorú nem túlsúlyos társaikét (Weaver és mtsai., 2016).

A fizikai aktivitás pozitív hatásai nem merülnek ki a fent leírtakban, az egészségre gyakorolt jótékony hatáson túl számos kutatás a pszichoszociális és a kognitív területre gyakorolt hatásairól is beszámol. A fizikai aktivitás gyermekekre gyakorolt potenciális hatásait a 2. ábrán foglaltuk össze.
Az egyes fittségi komponensek egészséggel való összefüggéséről pedig a 2. fejezetben („Az egészségközpontú fittségi komponensek fejlesztésének lehetőségei gyermek- és serdülőkorban”) részletesen olvashatunk.

(6) A rezisztenciaedzés definícióját lásd a 2.4.2. sorszámú alfejezetben.

Az 5–17 éves gyermekek és fiatalok számára a pozitív egészségügyi hatások eléréséhez átlagosan napi 60 perces, mérsékelt vagy erőteljes intenzitású fizikai aktivitás szükséges, mely minimum heti három alkalommal izomerősítő, csonterősítő (nagy ütközéssel járó) aktivitásokat is magában foglal (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018; Bull és mtsai., 2020).

Az elvárt napi átlagosan 60 perces aktivitásba az aktivitások széles tárháza, az egy napon belül – akár csak néhány percig végzett – minden fizikai aktivitás beletartozik (lásd 3. ábra).
A WHO legújabb iránymutatása szerint (Bull és mtsai., 2020) a legfontosabb a inaktivitás idejének minimalizálása, hiszen a kevesebb aktivitás is jobb, mint az aktivitás hiánya(7).

Az egyes aktivitások hatásukat tekintve nem választatók el élesen egymástól (pl. a rollerrel való aktív közlekedés keringésfokozó, aerob mozgásformának is tekinthető, a rekreációs mozgásformák közül pedig például a játszótéren való mászókázás többek között az izomerőt is fejleszti).
A fittségoktatás, illetve az egészségtudatos életvitelre nevelés szempontjából azonban fontos, hogy a gyermekek tisztában legyenek az egyes aktivitástípusokkal, azok egészségre gyakorolt hatásával és azzal, hogy az egyes aktivitástípusokból naponta, illetve hetente mennyit ajánlott végezni az egészség megőrzése érdekében. A gyermekek megértését, a témához kapcsolódó tudásuk bővítését segítheti a fizikai aktivitási piramis, mely az egyes aktivitási típusok egészség szempontjából javasolt mennyiségét ábrázolja (3. ábra).

(7) A WHO legújabb, evidencia alapú ajánlása szerint: „some physical activity is better than none” (Bull, 2020).

(8) Az ábrán látható fizikai aktivitási piramis nagy méretben a kiadvány online változatából letölthető.

Bár a fizikai aktivitási ajánlások mindegyikében megjelenik a javasolt napi 60 peres fizikai aktivitás szükségessége, a választott aktivitások típusa életkortól, a személyi (pl. érdeklődés, motiváció, képességek, esetlegesen fennálló akadályozottság stb.) és tárgyi feltételektől (pl. lakóhely, sporteszközökhöz való hozzáférés stb.) függően különböző lehet.
Az életkor és a nem befolyással van a végzett aktivitás típusára.

A 60 perces napi aktivitásba beleszámítandó minden (akár rövidebb ideig tartó) testmozgás, beleértve a nem irányított foglalkozásokat és aktivitásokat is (pl. játszótéri szabad játék).

Kisgyermekkorban az optimális aktivitási szint elérésében a formális, irányított mozgásprogramoknak kevésbé van jelentőségük. A gyermekeknek megfelelő környezetet biztosítva ösztönözhetjük őket a testmozgásra. A gyermeki spontán játéktevékenységben gyakran megfigyelhetjük, hogy váltakozó intenzitású aktivitásokat végeznek a gyermekek; a mérsékelt és erőteljes intenzitású tevékenységeiket (pl. egymás kergetése, ugróiskolázás, ugrókötelezés) alacsony intenzitású aktivitások (pl. hintázás) követik. Tudtukon kívül gyakran izomerősítő tevékenységet is végeznek, amikor a fára, mászókára, csúszdára – saját testsúlyukat megtartva és mozgatva – felmásznak. Az életkor előrehaladtával, serdülőkor környékére a gyermekek szervezett, csoportos játéktevékenységben (pl. labdarúgás) is egyre szívesebben vesznek részt. Ebben az életkorban azonban jellemzően a lányok aktivitási mennyisége nagymértékben csökken, és a két nem közötti aktivitásbeli különbség felnőttkorig fennmarad, ezért a lányokra való fokozott figyelem jelentősége az egészségfejlesztő testmozgás szempontjából óriási (Dumith és mtsai., 2011; U.S. Department of Health and Human Services, 2018).

Nemcsak a mérsékelt és erőteljes intenzitású aktivitások növelésével, hanem az inaktív viselkedés mennyiségének csökkentésével is hozzájárulhatunk az egészségi állapot javításához. A mozgásszegény viselkedés, különös tekintettel a képernyő (pl. TV, videójáték, tablet) előtt töltött idő számos betegség kialakulásának rizikótényezője. Pozitív összefüggésben áll a kedvezőtlen testösszetétel, továbbá a kardiometabolikus rizikótényezők kialakulásával (Carson és mtsai, 2016). Egyes kutatási eredmények szerint napi két órát meghaladó televíziónézés nemcsak a testösszetétel alakulását és a fittségi állapotot befolyásolja negatívan, hanem az önbecsülést (self-esteem) és az iskolai teljesítményt is (Tremblay és mtsai., 2011; Carson és mtsai., 2016).
Az inaktív viselkedés mennyiségének/idejének csökkentése a BMI (body mass index) csökkenését eredményezi (Tremblay és mtsai., 2011). Az inaktivitás csökkentésével tehát már akkor is hozzájárulhatunk egészségi állapotunk javításához, ha a végzett aktivitás mennyisége nem éri el a javasolt – napi 60 perc – mértéket (Tremblay és mtsai., 2011; Sadarangani és mtsai., 2014; Bull és mtsai., 2020).

Napjainkban a fiatalok egyre szívesebben játszanak interaktív videójátékokkal, melyet angolul az exercise és a game szavak összeillesztéséből adódóan „exergaming”-nek neveznek. Bár ezen játékok fittségi állapotra gyakorolt hatásáról kevés tudományosan megalapozott ismerettel rendelkezünk, kutatások alapján alkalmasak lehetnek az inaktív viselkedés időtartamának csökkentésére, az alacsony intenzitású, illetve mérsékelt intenzitású aktvitások mennyiségének növelésére ennél a korosztálynál (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

A gyermekek optimális egészségi állapotának kialakításához és fenntartásához az inaktív viselkedés idejének csökkentése szükséges, mely inaktivitás helyébe változatos intenzitású és eltérő típusú aktivitásoknak kell lépniük. Amennyiben egy gyermek átlagos napi aktivitási mennyisége huzamos ideig nem éri el a javasolt 60 percet, fokozatosan, kis lépésekben haladva célszerű az aktivitást növelni, méghozzá olyan tevékenységekkel, melyeket a gyermek örömmel, élvezettel végez! Az élvezetes aktivitások biztosítása a gyermekek számára kulcsfontosságú. Életkortól és nemtől függetlenül befolyásolja a fiatalok aktivitásának és inaktivitásának mennyiségét az, hogy az általuk elvégzett aktivitásokat élvezetesnek tartják-e. Mindezek mellett fontos az életkornak, a testi és mentális érettségnek és előképzettségünk megfelelő aktivitások biztosítása, melyről részletesen a 2. fejezetben írunk. Csakis a pozitív érzelmi hatáson és az adekvát módszerek alkalmazásán keresztül érhetjük el a testmozgás iránti hosszútávú elköteleződést, és teremthetünk biztonságos feltételeket az aktivitáshoz és a fittségi állapot fejlesztéséhez.

A gyermekek fizikai aktivitásban való részvételét számos tényező befolyásolja, melyet a szakirodalom döntően négy nagy csoportba sorol, melyek a biológiai (testi) faktorok, pszichológiai tényezők, környezeti tényezők, szociális (társadalmi) tényezők (4. ábra) (Borsdorf és Boeyink, 2011).

Guinhouya (2012) összefoglaló tanulmánya alapján megállapíthatjuk, hogy a gyermekkor tekinthető a legaktívabb életszakasznak, serdülőkortól folyamatosan csökken a fizikai aktivitás mennyisége. A fiúk minden életkorban – átlagosan megközelítőleg 20%-kal – aktívabbak a lányoknál.

Az aktivitásra pszichoszociális tényezők is hatással vannak, azok a gyermekek, akik az aktivitás kimenetével szemben pozitívak és kompetensnek, hatékonynak érzik magukat, több testmozgást végeznek, mint kortársaik (Guinhouya, 2012). Az elvégzett aktivitások szubjektív megélt élvezetessége összefügg az aktivitás és inaktivitás mennyiségével (Bai és mtsai., 2018). A motoros jártasság (motor proficiency) ugyancsak pozitívan hat az aktivitásra, az alapmozgáskészségek indirekt úton, az énhatékonyság (self-efficacy) növelésén keresztül járulnak hozzá az aktív életforma iránti elköteleződéshez (Guinhouya, 2012).

Az aktív életvitelre a szülők támogatása és példamutatása is pozitív hatással van. Egyes kutatások szerint az aktív szülők gyermekei (mindkét szülő aktivitása esetén) közel hatszor aktívabbak kortársaiknál (Moore és mtsai., 1991).
A kortársak pozitív hatása – főleg fiúknál – ugyancsak jelentős (Kohl és Hobbs, 1998).

A környezeti tényezők is egyértelműen befolyásolják a gyermekek aktivitását. Az aktivitási lehetőségek növelése (beleértve az épített környezet adta lehetőségeket), az eszközök biztosítása, és az otthon (lakásban) töltött idő csökkentése mind hozzájárulnak az aktivitás mennyiségének növekedéséhez a gyermekeknél (Guinhouya, 2012). Egyes kutatások szerint a fizikai aktivitásra motiváló tényezők hátterében örökletes, neurobiológiai tényezők is állhatnak (Roemmich, 2008). A kutatások ellentmondóak azzal kapcsolatosan, hogy a fizikai aktivitás jótékony hatásainak ismerete, illetve a szocioökonómiai státusz befolyásolja-e, és ha igen, milyen mértékben az aktivitást (Guinhouya, 2012).