Motoros (mozgás-) fejlődés alatt a motoros viselkedésben létrejövő, egész életen át tartó progresszív változást értjük, amely:

• az egyén biológiája,
• a tanulási környezet feltételei és
• a mozgásos feladatok interakcióin keresztül zajlik.

A motoros tanulás „olyan folyamategyüttes, amely a gyakorlással vagy a tapasztalattal összefüggésben viszonylag permanens változásokhoz vezet a mozgáskivitelezés képességében.” (Schmidt és Lee, 2011)

Talán sokan hallottak Richard Schmidtről, akinek magyarul is megjelent tankönyve a mozgásszabályozás és mozgástanulás témakörében. Schmidt a tanulást úgy értelmezi, mintha egy tojást megfőznénk. A tanulás akkor jött létre, ha a tojás halmazállapota megváltozott, vagyis szilárd lett. Ebből az állapotából már nem tud visszaalakulni, vagyis permanens lett a változás, „létrejött a tanulás”. Lényeges, hogy minden tapasztalat beépül, vagyis ha már egy kicsit gyakorol a gyermek, akkor is tanulás történik. Más kérdés, hogy mikortól nevezhetünk valamit megtanultnak.

Sajnos a mozgástanulásnak van egy fontos jellemzője: közvetlenül nem megfigyelhető, ezért csak a végrehajtások minőségéből és az eredményéből következtethetünk a tanulásra. Ehhez illeszkedve Judith Rink (2012) szerint „a konzisztensen megfigyelhető teljesítmény” a tanulás alapja. Másképpen fogalmazva, a sikeres és viszonylag stabil, koordinált végrehajtás.

Két lényeges szemléleti kérdés mindenképpen felmerül a mozgástanulással kapcsolatban.

• A mozgásfejlődés minden esetben mozgástanulást is feltételez, tehát a természetes mozgások (fundamentális alapkészségek) elsajátítása sem csak úgy magától, genetikai program eredményeképpen jön létre.
• Lényeges szempont, hogy mivel a tanulás folyamata közvetlenül nem megfigyelhető, ezért a sikeres és viszonylag stabil végrehajtást tekintjük a „megtanulás” megfigyelhető alapjának.

Ennek megfelelően az elsődleges megfigyelési szempontok az oktatásban a végrehajtások minőségi és sikerességbeli jegyei (hogyan hajtja végre, milyen alapvető hibákat vét?).

Megjegyezzük, hogy a nemzetközi szakirodalom egyre több tudományos bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy a motoros tanulás a szervezetben dinamikus önszerveződő mechanizmusként zajlik le (Davids és mtsi., 2014). Ebben a folyamatban az egyén minden esetben alkalmazkodik a megvalósítandó feladathoz és az azt övező környezeti feltételekhez, amely alkalmazkodás az ún. koordinatív struktúrák pillanatnyi, a mozgásfeladathoz igazodó  működéséhez köthetők (Kugler, Kelso és Turvey, 1980; Chow és mtsi., 2016). A dinamikus rendszerelméleti alapokon nyugvó ún. nemlináris pedagógia a tanulás nemlineáris mivoltát hangsúlyozza, és a mozgások közötti variabilitásra kulcsfontosságú tanulási jellemzőként tekint (Chow és mtsi, 2013). Az elképzelés részletes kifejtésére terjedelmi okokból nincs lehetőségünk, de a kiadványunkban megjelenő módszertani elemek számos ponton kapcsolódnak a nemlineáris pedagógia elgondolásaihoz.