Humánbiológiai és fejlődéslélektani ismereteink alapján evidencia, hogy a naptári életkor nem meghatározó a pszichomotoros fejlődésben. A biológiai fejlettség azt eredményezheti, hogy azonos naptári életkorú gyermekek között akár 2-3 évnyi fejlettségbeli eltérés is lehet. 
A lemaradó gyermekek fizikai és érzelmi biztonságára, az elérhető sikereinek biztosítása kiemelten fontos módszertani feladat.

A fokozatosság elve az egyik legalapvetőbb, evidenciának – sőt, ma már közhelyesnek – számító pedagógiai vezérelv. Ennek ellenére azonban sok esetben az elmélet és a gyakorlati megvalósulás nem fedi egymást. Az egyes feladatok fokozatos egymásra építése és az optimális bonyolultsági szintek megtalálása egy tanulócsoport számára komoly szakmódszertani tudást és tapasztalatot igényel. A fokozatosság elve az adott feladat természetétől és a gyermekek tudásszintjétől is nagymértékben függ. 
A fokozatosan nehezedő, egyre komplexebbé váló feladatok a technikai és taktikai elemeket egyaránt érintik. 
A fokozatosan nehezedő feladatok alapulhatnak a térbeli, sebességbeli, bonyolultságbeli, létszámbeli, eszközbeli (pl. labda, célfelület száma), a versenyszerűséget érintő és a tanulást segítő visszajelzéseken. A problémát tovább bonyolítja, hogy minél jobban igazodik a feladat fokozata az adott gyermek tudásszintjéhez, annál hatékonyabb tanulás valósul meg. Tehát a csoport egészére vonatkozó feladatfokozatok meghatározásakor nyitottnak kell lennünk arra is, ha néhány tanulónak ezek a fokozatok nem lesznek megfelelők. Az ő esetükben egyénre szabottan igazítani szükséges a feladatokat. Számos módszer alkalmas arra, hogy a feladatok nehézségi szintjét egyéni szintre is adaptálhatóvá tegye.

A játékosság és a játékdominancia elve életkortól viszonylag függetlenül hatja át a Grassroots labdarúgást. A játékosság elsősorban azt a pedagógiai környezetet jelenti, amelyben a tanuló szinte észrevétlenül, teljes személyiségével és belső motivációját mozgósítva vesz részt a foglalkozásokon. A játékos pedagógiai környezet csak részben jelenti azt, hogy nagy számban jelenik meg konkrét mozgásos játék a foglalkozáson. Az ún. feldolgozó gyakorlás során (amely egy-egy új tanulnivaló oktatását jelenti) a rideg, monoton, drillszerű gyakorlás visszaveti a lelkesedést és negatívan érinti a motivációt. A játékosság magában hordozza a változatos és rendszeres eszközhasználatot, a páros és csoportos feladatvégrehajtásokat, a pozitív interakciókat és kommunikációt a pedagógus részéről, valamint az egyes feladatokhoz kapcsolódó képzettársítások, hasonlatok lehetőségét. A játékdominancia elve szerint a foglalkozásokban dominálnia kell az adott tananyag játékszerű vagy konkrét játékhelyzetekben történő alkalmazásának. A játékhelyzeteket és játékokat természetesen úgy kell megválogatni, hogy azok illeszkedjenek a technikai színvonalhoz, értelmi szinthez, és teljesíthető kihívásokat tartalmazzanak. A túl bonyolult, túlzó elvárásokat támasztó játékok (pl. 6-7 éves gyerekek 5+1 elleni játéka) kifejezetten ellenjavalltak, hiszen az adott tanulócsoport optimális fejlődéséhez megfelelőbb játéktevékenységek is tervezhetők (pl. a fenti példában a 3:3 elleni játékok). A játéktevékenység tehát nem jutalom, ami a kemény munkát követi. Integráns része a tanulási folyamatnak, amelyet ennek megfelelően a lehető legkomolyabb szakmaisággal kell tervezni.

 biztonságérzet kialakítása és fenntartása a legalapvetőbb módszertani elvárás bármely testnevelés- vagy sportfoglalkozáson, edzésen. A gyermek biztonságérzete mind fizikai, mind érzelmi szempontból kulcsfontosságú. A fizikai biztonság kapcsán természetesen meg kell vizsgálni a használt sporteszközök minőségét és biztonságosságát (pl. kapuk!), a labdarúgásra használt terület sérülési kockázatait (köves, göröngyös talaj, csúszós beton stb.), a foglalkozásokon alkalmazott mozgásanyag életkor-specifikus mivoltát. Az érzelmi biztonság megteremtéséért – csakúgy, mint a fizikaiért – a pedagógus a felelős. Gyakorta azonban pont a gyermekekkel foglalkozó felnőttek generálnak konfliktusokat a gyerekek között [lásd a vesztesek megbüntetése, a „miattad kapott ki” kommunikációja, a szarkasztikus, bántó, megszégyenítő kommunikáció (bénák, vakok, gyengék stb), mozgással büntetés, illetve kollektív büntetés]. Ez a magatartás mintát ad, és bátorítja a gyerekeket is az egymás közötti negatív kommunikációra. Ebből általában a zárkózottabb, kevésbé ügyes vagy valamilyen szempontból különleges gyerekek jönnek ki rosszul. Nevelési szempontból az érzelmi és fizikai biztonságérzet megteremtésének vezérelve tekinthető a legfontosabbnak.

A 4. pont szorosan összefügg az 5. ponttal, mivel csakis az érzelmileg biztonságos környezet képes biztosítani a befogadás és a csoporthoz tartozás érzését. Egy gyermekcsoport közösséggé formálásában a pedagógus tölti be a vezető szerepet. Nevelési módszereinek, közösségteremtő erejének át kell hatnia a foglalkozásokat. Ebben a folyamatban az egyéni és társas felelősségtudat kialakítása legalább olyan fontos feladatunk, mint a technikai vagy taktikai képzés. A gyerekeket a szülők viszik le az első foglalkozásokra, de a közösség befogadó- és megtartó ereje lesz képes ott tartani őket – különösen a kritikus helyzetekben. A rendszeres közösségfejlesztő, kooperatív feladatok segítik a társas felelősség és a barátságok kialakulását, de nem szabad megfeledkeznünk a konfliktusok ésszerű és demokratikus kezeléséről sem.

Ahogy a rendszeres, önként vállalt, felnőttkori testmozgáshoz, sportoláshoz, úgy a testnevelésórai vagy épp a labdarúgó-foglalkozásokon tapasztalt lelkes részvételhez is kellő önbizalom, kompetenciaérzet és belső motiváció szükséges. A mozgással kapcsolatos önbizalom és kompetenciaérzet akkor alakul ki, ha a tanuló gyakran és rendszeresen tapasztalja meg azt az érzést, amely a „meg tudtam csinálni”, „képes vagyok rá”, „sikerült”, „ezt én is tudom” kifejezésekkel írható körül. A kompetenciaérzet tehát az egyén önértékelésén, illetve a személyre szabott, reális visszajelzéseken alapul, amit a korábbi saját tapasztalatok, illetve a társakkal történő összehasonlítás befolyásol. A testnevelésórákon, társas közegben zajló mozgásos feladatok közben a diákok azonnali, látható visszajelzést kapnak saját és társaik cselekvéseiről, tanulásáról, teljesítményéről. Ez ösztönös társas összehasonlításhoz vezet („Ki az erősebb, gyorsabb, magasabb, okosabb?” – ez különösen 5–12 év között figyelhető meg), amely során általában az osztály legügyesebb mozgású tanulói adják a viszonyítási pontot. Éppen ezért hangsúlyos szemléleti kérdés, hogy a labdarúgásban dolgozó pedagógusok az egyéni fejlődés lehetőségeire, az egyéni célok elérésére, a tudatosan vállalt erőfeszítésre és az azzal kapcsolatos személyes felelősségre irányítsák a figyelmet. A kompetenciaérzet a tanulási folyamat minden szintjén biztosítható, tehát mindenki esetében kialakítható akkor, ha a feladatok nagyfokú sikerességgel és teljesíthető kihívásokkal társulnak, vagyis differenciáltak.

Miben más a grassroots szellemisége, mint a tradicionális utánpótlásnevelési felfogás?

A Grassroots, vagyis a nem professzionális labdarúgás filozófiája arra épül, hogy milyen módon lehet minél szélesebb körben elterjeszteni a labdarúgást mint szabadidős sportot. A Grassroots-szemlélet legfőbb célja, hogy minél több gyermek fedezhesse fel a sport – így a labdarúgás – élményét a játékon keresztül. Fontosnak tartja egyrészt azt, hogy a sport lehetősége minél közelebb legyen a gyermekekhez, ezért a saját környezetben való hozzáférést kiemelten kezeli. A hozzáférhetőség biztosítása mellett a Grassroots pedagógiai alapszemlélete mindenkit céloz, amivel jelentősen eltér a tradicionális, vélt tehetségeket favorizáló gyermeksportfelfogástól. Talán a kedves olvasónak is számos olyan emléke van a sportpályákról, de akár a testnevelésórákról, ahol bizonyos gyermekek vagy gyermekcsoportok kifejezetten hátrányos megkülönböztetés mellett vettek részt a foglalkozásokon. Ők estek ki először minden játékból, veszítettek a versenyeken, mérkőzéseken. A tudományos kutatások egyértelműen jelzik, hogy a gyermekkori negatív emlékek és az állandó kudarcok meghatározók a későbbi sportolási hajlandóságra nézve. Ebből fakadóan, aki ilyen környezetben nevelkedett, szinte biztosan nem lett sportos életvezetésű felnőtt. A futballnak kiemelt szerepe van ebben, mivel sokkal több gyermeket vonz ez a sportág, mint bármely másik. A kevésbé ügyesek, a motoros és biológiai értelemben az átlagnál kevésbé fejlettek, a lányok, a csapatsportokban kevésbé motiváltak – különösen a labdarúgást nem kedvelték meg. A korai versenyeztetés és a „győzni mindenáron” együttes megjelenése beláthatatlan negatív következményeket hordoz(ott) magában a sportág egészére, a tömegbázis szűkülésére nézve.

A Grassroots, tanulóközpontú sportpedagógiai szemlélete jelentős mértékben különbözik a tradicionálisnak mondható gyermeksport felfogástól.

A Grassroots-környezetben nincs diszkrimináció (amely pl. nemet, képességszintet, bőrszínt, vallást érintene). 
A játéktevékenységet tekinti a motiváció alapjának, a legjobb tanítómesternek. A fesztiválokra szórakozásként, egyben kihívásokkal teli, élményközpontú tanulási terepként, valamint a társas együttlét és közösségfejlesztés lehetőségeként tekint. A foglalkozásokon – csakúgy, mint a fesztiválokon – esélyegyenlőséget kíván biztosítani a tanulásban, függetlenül attól, hogy tehetséges-e a tanuló vagy sem. (Ez természetesen nem zárja ki a tehetséggondozást, sőt!). Ezt a végleg kiesős játékok mellőzésén, az azonos tanítványonkénti játékidő mennyiségen és a kisjátékok adta aktív részvételi lehetőségeken keresztül valósítja meg.

Összefoglalva fontos tehát, hogy:

• Mindenkinek legyen lehetősége a játékra, azonos időkeretben.
• A labdarúgás bárhol játszható.
• Mindenki minden poszton rendszeresen játszhasson, lány és fiú egyaránt.
• A játék legyen egyszerű, izgalmas és örömteli.
• A Fair Play tisztelete, vagyis a sportszerűség a vezető nevelési elv, nem pedig a „mindenáron győzni” elve.
• Mindez pozitívan hat a magyar labdarúgás tömegbázisának növekedésére.

Az európai labdarúgó szövetség, vagyis az UEFA az ún. Grassroots Chartában (2004) rögzítette a Grassroots labdarúgás, a nem professzionális és nem elit futball alapelveit.

Michel Platini megfogalmazásában az UEFA Grassroots programja egy „oktatási, szociális és sportfejlesztési komplex eszköz”. (Michel Platini, UEFA elnök, 2011. Prága: UEFA Elnöki és Főtitkári Konferencia).

„Kezünkben a világ legjobb és leghasznosabb terméke, de folyamatosan finomítgatnunk kell és a jövő igényeihez igazítani. Mindnyájunknak a helyi sajátosságokra kell fókuszálni, és eldönteni, hogy hogyan tehetjük a dolgokat jobbá…” (Per Omdal, UEFA Grassroots nagykövet, az UEFA Hírlevelének 14. száma)

A Grassroots a futball alapstruktúráját jelenti, amely a jövő labdarúgó-generációinak teremti meg a labdarúgás iránti szenvedélyt az iskolákban, közösségi tereken, grundokon, otthonokban és az egyesületekben.

A Charta célja a nemzeti szövetségek Grassroots programjainak támogatása, elismerése, fejlődésének elősegítése és értékelése.

Pedagógiai értelemben több olyan vezérelv is megjelenik a szellemiségében, amely kihat az oktatásmódszertani koncepcióra, és amely a magyar NAT 2012, illetve a Kerettanterv 2012 szellemiségéhez is illeszkedik. Lássunk néhány ilyen vezérelvet röviden magyarázva. (Részletesebben lásd Csányi Tamás és Révész László (2015) A testnevelés tanításának didaktikai alapjai – Középpontban a tanulás című könyvének 2. fejezetében.)