Mondókás lazítások
- „Medve vagyok és cammogok”: az óvópedagógus vagy tanító együtt mozog a gyermekekkel: karját lógatva, fejét előre ejtve széles alapú járással lépked, a gyermekek követik.
- „Róka vagyok és osonok”: négykézlábra ereszkedve a polifoamon előrekúszik a gyermek, jobb láb és nyújtott bal kar együttmozog, és vált a lépésekben: bal láb és jobb kar követi. A deréktájék, hát nyújtva van a mozdulatok alatt
„Róka vagyok és osonok”
- „Liba vagyok és totyogok”: az álló helyzetű gyermek a testsúlyát bal-jobb billenésekkel áthelyezi minden lépésben egyik oldalról a másikra, majd mozgásba lendül, lépeget, teste utána dől, a mozdulatban a lusta, laza totyogás átélése fontos.
- „Cica vagyok és fújtatok”: bemutatunk egy képet a lustán oldalán fekvő cicáról, amint a testhelyzetében jellegzetes póz figyelhető meg: oldalt fekszik, a felül lévő lábacskáit magasabbra húzza az alsók felett, a mellső felső lábát ráteszi az alul lévőre nyújtott helyzetben. (Megjegyzés: az állatvilágban a macskafélék tudnak a legjobban spontán lazítani.) Ha mindenki elérte a cicapózt, a légzésben hosszú kifújásokat kérünk, és maximum öt légzést kísérünk fújással. (A kifújáskor érvényesül a pulzusszámcsökkentő reflex, amelynek automatikusan szabályozó nyugtató hatása van, ezt nevezzük légzéskontrollnak.)
- „Farönk vagyok, csak gurulok”: a passzív, teljesen elengedett testű gyermeket egy társa a polifoamon jobbra és balra gurítja, a hátát és lábát megtámasztó, lendítő mozdulattal. A 7-8 évesek már a gurítással is próbálkozhatnak, a kisebbeknél csak a ringásszerű mozdítás elérése lehet cél.
- „Liszteszsákom kilukadt, lerogyasztom magamat”: a gyermek azt szemlélteti a mozgásával, ahogyan a teste, mint egy liszteszsák fokozatosan a polifoamra rogy, passzív tartásba engedve magát egészen addig, míg elterül a szőnyegen. A csoport egyik fele megnézi, hogyan játssza a liszteszsákot a másik csoport és fordítva. Nevetés megengedett!
- „Hervad a virágom, éled a virágom”: az álló helyzetű gyermekek a „hervad” szónál kezdik fejüket előreejteni, ezt követi finom hajlással a két váll, a törzs és előre hajlanak görbült gerinccel, lógatva a fejüket. Az „éled” szónál a deréktájéktól kezdenek csigolyáról csigolyára emelkedve felegyenesedni, legutoljára a nyak és fej emelkedik fel. Ismétlés négy-ötször.
- „Cicaháttal megnyújtózom, és a haragom kifújom”: a sarkára ülő gyermek előre nyújtózik a hátát lordotizálva, nyújtott karokkal előre kúszva (nyújtó típusú lazítás), és közben „f” hangra hangosan kifújja a levegőt. Visszahúzza a törzsét, kezét a térdéig húzza, majd egy következő légvételre ismét előre kúszik. A kúszásnál a mérték az egyensúly megtartásának határa.
- „Rongybabává válok, csak pihenni vágyok”: a gyermekek válluk előre ejtésével egyre mélyebbre hajolva engedik a törzsüket előre, miközben a fejük lazán lóg, a két kar olyan, mint a „rongybabáé”, végül összecsuklik a térd és fekvésbe megy át a lomha mozdulat. Ha már a szőnyegen vannak, szabadon elterülve azt a mozdulatot teszik, amely akkor éppen jólesik nekik.
- „Hóember vagyok, már el is olvadok!”: a gyermekek megfeszítik testük minden izmát, majd elernyesztve magukat lerogynak a földre.
- „Almát szedj, ügyesedj!”: a kiinduló helyzet törökülés. A gyermekek magastartásba emelt két karral váltva, hol a jobb karral nyújtóznak fel, hogy elérjék az almafa ágát, hol a bal karral nyújtóznak felfelé. Hat-nyolc ismétlés után előreborulva megpihennek a térdükön.
- „Napraforgó a napra forgó”: törökülésben ülve magastartásba nyújtott két karral törzset jobbról balra forgató mozdulattal indítunk, a két kar a „nap felé” magasra nyújtva marad. Két körzés jobbra, két körzés balra, majd pedig: „Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar” mondókára a gyermekek előreejtik a fejüket, meghajlítják a törzsüket és a térdükre borulnak.
„Napraforgó a napra forgó”
„Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar”
- „Meglengetem a karom, pedig alig akarom”: állva a két kart együtt jobbra és balra lendítve a törzs körül a vállakat is lazán előre engedjük és hagyjuk, hogy a gravitációs tehetetlenség lendítse a két kart szinte jobbra és balra csapódó mozdulattal oldalra. Fokozható a lendület odáig is, hogy a karok vízszintesen a levegőbe repülve a törzset is elhúzzák jobb és bal irányba, hogy a tehetetlenségi nyomaték nagy lendületet adjon a mozgásnak. Lassításos-gyorsításos játék formájában is kivitelezhető.
- „Két karom leesik, izmaim megengedik”: magastartásba emelt két kar „leejtése” olyan ráhagyatkozó tehetetlenséggel, amelyben a kar „tartása” teljesen ki van kapcsolva. A karok leesését minimálisan ötször ismételjük.
- „Hintáztassuk a karunkat, két karunk egy babát ringat”: párban, egymással szemben állnak a gyermekek, megfogják egymás kezét és páros, együttes mozgással jobbra-balra lendítik a karjukat. Ritmikus mozgásra törekszünk, a lendítések ritmusát lassítjuk-gyorsítjuk, erejét fokozzuk, csökkentjük. Helyezhetünk például az összekapcsolt karokra kendőt, törülközőt, hogy a lendítés látványos is legyen és ügyeskedjenek, ne engedjék a kendőt leesni.
- „A ritmussal éber leszek, mindig nagyon jól figyelek”: az úgynevezett dionizoszi aktív ritmus: ti-ti-tá, ti-ti-tá diktálásával az agyi elektromos aktivitás élénkítését tudjuk elérni. A figyelemtréning gyakorlata az edukinesztetika (ész-kerék-kapcsolás) gyakorlatanyagából ered, egyik ritmusa az „ébresztő”, másik az „altató”. A gyermekek körben állnak. A ritmust tapsolják, majd a lábbal dobbantják, azután elindulnak menetirányban körbe, végül hangosan mondják maguk is ezt az úgynevezett ébresztő-aktiváló ritmust. Tapsolás, dobbantás, körbenjárás, hangos mondás fokozatai építik fel a gyakorlatot. A diktálásnál erősítsünk rá az ütemre, például „tára dobbant, ti-ti-tá, nagyot dobbant, ti-ti-tá” „hangosan mondd, ti-ti-tá, dobbants-kurjants, ti-ti-tá...” Akkor alkalmazzuk a gyakorlatot, ha a gyermekek szétszórtak, nem figyelnek, passzívak, álmatagok. Ilyen napokon a tanítást is lehet ezzel kezdeni! Órák kezdetén is bevethető.
- „Tá-tá-ti-ti a ritmusom, minden lépésre lenyugszom, mint a virág hajladozom, szél fújja az oldalamat, ringatom a derekamat”: az „ébresztő-aktiváló” ritmus ellentettje, a pihentető, megnyugtató ütemmódosulat. Kivitelezése azonos az előző gyakorlatéval, a ritmust körben állva tapsolják a gyermekek, azután finom tánclépésszerű ritmusban helyben lépkednek, majd menetirányba fordulva körbe járva haladnak előre, végül hangosan is mondják a ritmust. A törzs jobbra-balra hajlik a ritmus lépéseinél, amint a csoport körben halad. Közben diktálásunkkal is segítjük „a hajladozom, szél fújja az oldalamat, ringatom a derekamat...” Ez az úgynevezett apollói szelíd ritmus az agyi elektromos aktivitás csökkentését eredményezi, miközben játékosan kivitelezhető és szívesen csinálják a gyermekek. Akkor alkalmazzuk, ha a gyermekeknek „zizegő” napjuk van, túlságosan feszültek, nyugtalanok. A két ritmust egymással összekapcsolva, egymást követően is alkalmazhatjuk.
- „Pillangó vagyok, szállni akarok”: a két karral szárnymozgatást imitál a gyermek, majd pedig „a szárnyamat leengedem, pihentetem, pihentetem”-re visszaengedi a két kart a törzséhez.
- „Puha fészek, jó kis meleg, már nem fázom , felengedek”: a gyermek a polifoamon összegömbölyödve fekszik, így pihen, majd lassan kinyújtja a karját, lábát az összegömbölyödött helyzetéből és jólesőt nyújtózik.
- „Körbe-körbe karikába, így lazul a keze-lába, így pihen az iskolába’ ”: a mondókát mondva a gyermek egy A/4-es lapon színes filccel vagy zsírkrétával rajzolja a köröket anélkül, hogy a kezét a papírlapról felemelné. Egy percig csinálja nyitott szemmel, majd megkérjük, hogy csukott szemmel is folytassa a spirálkörök rajzolását. (Kitűnően relaxál, pihentet és a monotonitás által nyugtató hatást vált ki. Játékossága miatt szívesen csinálják a gyermekek. Mondóka nélkül is alkalmazható, korhatár nélkül.)
- „Irka-firka, összevissza, szabad jobbra, szabad balra, szabad nekem összevissza, irka-firka…”: a szavakat ismételgetve a gyermek egy papírlapon lazán és tetszése szerinti firkálgatással húzza a zsírkrétát tetszőleges irányba. Az előbbihez hasonló lazító hatású. Legalább egy percig firkáltassunk!
- „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok”: a gyermekek kiállnak az iskolapad mellé. Két karjukat magastartásba emelve a jobb és a bal karral egymást váltó nyújtózásba kezdenek, mintha el akarnák érni a felhőket, majd leengedve a két karjukat test mellé, azt mondják: „lehajlott az ágam, megpihen a vállam”.
„Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok”
