Észlelésérzékenyítés 1.

• Párban szemben állunk egymással. Kartávolságra helyezkedünk el, fogjuk egymás kezét, majd behunyjuk a szemünket. Feladat: egymás kezének, érintésének tapintásos megtapasztalása. Beszéljük meg benyomásainkat!

 Észlelésérzékenyítés 2.    

• A csoport behunyt szemmel lassan körbejár a teremben, és maga elé előre kinyújtott karjával vigyáz, hogy ne ütközzék a társába. Ha megérinti társát, oldalra kilépve leguggol. Addig folytatjuk, amíg mindenki guggoló helyzetbe kerül. Utána beszámolunk az élményeinkről.
• Ugyanezt végezhetjük tárgyérintéssel is. Járás közben a pedagógus mindenkinek a kezébe ad egy tárgyat, amelyet fel kell ismernie a tapintás alapján. Aki felismerte, kiáll a sorból. Aki nem ismeri fel, az továbbhalad és új tárgyat kap, mindaddig, amíg ő is felismer egy tárgyat. A gyakorlat végén elemezzük a megfigyeléseinket.

Észlelésérzékenyítés 3.    

• Ülő helyzetben hunyjuk be a szemünket! A tanár mindenkinek ugyanazt a tárgyat sorra kézbe adja, és azt tapintással kell érzékelni, felismerni. Nem szabad megnevezni, hanem a felismerés után a tanárnak némán visszaadjuk. Azután mindenki azokat a tulajdonságokat mondja el, amelyeket a tárgy­ban megtapasztalt.

Észlelésérzékenyítés 4.    

• Egyenként mindenki végigsétál behunyt szemmel a termen, az irányt egy hang adja meg. Az irányító, hangot adó társa két méterre áll (és halad) a ve­zetettől. A hang legyen felismerhetően erős. ­A vezetettnek ki kell találnia a hang alapján, ki volt a vezetője.

Észlelésérzékenyítés 5.   

• A pár egyik tagja lefekszik a hátára a szőnyegre, matracra vagy polifoamra. Elhelyezkedik kényelmes pozícióban. Behunyja a szemét. A másik egy finom kendővel először legyező mozgásokat kezd, majd pedig megérinti a fekvő társa szabad bőrfelületeit, karját és az arcát. Közben a helyzethez illő zenét is hallgathatunk. A végigsimítást négyszer-ötször ismételjük, majd csere következik. A gyakorlat után a pár tagjai egyenként beszámolnak a felkeltett és megtapasztalt érzetekről, érzésekről.

Észlelésérzékenyítés 6.  („Ásítás”)

• Mindenki a szőnyegen fekszik és ásítást imitál. Amikor eléri, hogy valódi ásításinger keletkezik, jólesően befejezi a gyakorlatot. Mindenki megfigyeli, milyen folyamat zajlik benne, amíg a természetes ásítás bekövetkezik. (Itt van arra mód, hogy elmondjuk, a tökéletesen kivitelezett érzelmi mozgásból tökéletesen átélt lesz, ez automatikus idegrendszeri folyamat következménye. Ezért érdemes a mosolyt „feltenni az arcra”, mert az idegrendszernek mindegy, akaratlagos-e vagy spontán, egyképpen válaszol: kiváltja az érzést. Bővebben: Bagdy E.–Pap J., 2011.)