„Lélekrendező”

(Stiblár Erika által kidolgozott rendszer)     

1. Meseváró. a gyermekek körben ülnek és várjuk a meseszellőt. A fuvallatát mi tudjuk fújni, a fuvallatot a tenyérbe fújva továbbadhatjuk egymásnak, bevárjuk a lecsendesedést, megnyugvást.
2. Mesehallgatás. (Például „Az égig érő bab” című mese.) A mesét felolvassuk. Szakaszonként, majd a végén is kérdezünk. Mi történt, miről volt szó eddig? Hogyan tudnánk kifejezni mozgással, mozdulatokkal, hanggal? Dramatikusan megjeleníthetjük például, hogy milyen magasra nőtt a bab, mozgásos kifejezéssel pedig ezekhez hasonló kérdésekre válaszolhatunk: Milyen erős volt J.? Milyen erős vagy te? Milyen erős szeretnél lenni? Mire jó, ha valaki ilyen erős? Kit ismersz, aki ilyen erős? Mire jó, ha valaki erős?
3. Mesetevékenységgel egyéni ritmus kialakítása, befelé figyelés. Lassú, ritmikus gyakorlatokkal indítunk. Karlengetések, andalgó séta, sötétben (behunyt szemmel) a villanykapcsoló megtalálása, babaringatás, lendületből végzett kar- és láblengetések.
4. Mesei feldolgozás. A mese felelevenítése, kiválasztott részletek megbeszélése, lejátszása, lemozgása, például a bab növekedésének lemozgása (a gyerekek egymásba kapaszkodva a bab szárát alkothatják).
5. Rajzos megjelenítés. Például a babot mindenki lerajzolja, ezeket a padlóra terítve egy hosszú, „égig érő” babot képeznek a rajzokkal a padlón.

A rövid és üzenetgazdag meséket a kisebb gyermekeknél mozgásos megjelenítéssel célszerű közel hozni az átéléshez, a nagyobbaknál különösen kedvező a hosszabb mesék dramatizálása, mozgással, hangzással, rajzos kifejezéssel „sok csatornás megjelenítéssel”.