Ahogy már az előző alfejezetben a mozgástanulás kapcsán utaltunk rá, a sportjátékok szempontjából
a mozgástanulás akkor mondható sikeresnek, ha az egyén az adott mozgásformát a sportjátékra jellemző speciális környezetben hatékonyan hajtja végre. Ezen játékhelyzetek gyakran megegyeznek a sportjátékok taktikai helyzeteivel.
Taktika alatt azokat az elméleti alapú, de gyakorlati felhasználású tevékenységeket értjük, amelyek játékhelyzetek vagy különböző feladatok sikeres megoldásához szükségesek [8]. Megemlítendő, hogy stratégián egy átfogó tervet értünk az adott játék során, ami több taktikai variációt tartalmazhat.
A taktikai helyzetre általánosságban (különösen iskolai körülmények között) a következők a jellemzőek:
A taktikai összetevők megállapításakor végig ügyeltünk rá, hogy fenti szempontoknak megfelelve nevezzünk meg taktikai elemeket, illetve a taktikai elemek rendszerezési lehetőségeit. A szakirodalom áttekintésekor szép számmal találtunk taktikai megközelítésű oktatás-módszertani rendszert. Az úgynevezett Teaching Games for Understanding (TGfU) oktatási modelljében a taktikai tudatosság
és a hatékony döntéshozatal összekapcsolódnak, együttesen adják egy adott szituációban a mozgás
végrehajtásának alapját [6]. A modellben használt módszertani elvek a játékokat felépítő összetevők, struktúrák módosításával érzékeltetik a játékok taktikai felépítését. Egy másik hasonló koncepció a korábban már hivatkozott úgynevezett Tactical Games Approach (Taktikai játékmegközelítés), amelyben sportjátékok labdás és labda nélküli elemeit valamint a játék menetének összetevőit rendezi struktúrába [8]. Öt fejlettségi szintet használ nehézség szerint, amely szinteknek megközelítőleg egy-egy
életkori szakaszt feleltet meg. Ebben a modellben a fő hangsúly nem a sportjátékok közös jellemzőin, hanem az egyes sportjátékokat felépítő specifikus technikai és taktikai elemeken van.
Az általunk feldolgozott szakirodalmak alapján összességében elmondható, hogy a taktikai gondolkodás kialakítása és a játékokban való tudatos részvétel nélkülözhetetlen része a hatékony játékoktatásnak. A tanulóközpontú oktatási stratégiákban a taktikai gondolkodás rendszerét fejlettségi szintek szerint egymásra épülő feladatok és játékok alkotják, ahol a fejlesztési célok tudatosíthatók, kommunikálhatók.
Könyvünkben mindezen szempontokat figyelembe véve alkottuk meg azt a rendszert, amelynek összetevői általánosságban, mintegy sportjátékközi taktikai elemként azonosíthatók és kommunikálhatók tanítványaink felé.
Könyvünk célként tűzte ki, hogy megpróbálja beazonosítani azokat a taktikai helyzeteket és hozzájuk kapcsolódó oktatás-módszertani elemeket, amelyek sportjátéktól függetlenül, mintegy sportjátékközi tudásként megnevezhetők. Megvizsgáltuk, mik lehetnek a sportjátékok közös taktikai elemei, amelyek fejlettség, bonyolultság szerint feldolgozhatók testnevelésórán, és amelyek segítik a sportjátékok magasabb szintű, élvezhetőbb, hatékonyabb alkalmazását. Mindeközben végig szem előtt tartottuk
azt az elvet, hogy kognitív értelemben kifejezhető tanítási szempontokat kell nyújtanunk tanítványainknak. Négy olyan összetevőt állapítottunk meg, amelyek megfelelnek az iménti feltételeknek, és alapvetően határozzák meg egy játék és a részt vevő játékosok taktikai fejlettségét, felkészültségét. Ezek – nem fontossági sorrendben – a következők:
1. Üres területre helyezkedés
A játéktér üres területeinek felismerése és átadásokkal történő kihasználása szoros összefüggést mutat a
2. ponttal, azonban fejlesztési célként önmagában is megállja a helyét. Az üres területre történő mozgásfeltételezi, hogy a játékos képes a térben az ellenfelek és csapattársak mozgásához viszonyítani, azok alapján cselekedni.
2. Átadások utáni továbbfutás („add és fuss!”, kényszerítő)
Ez az összetevő – ahogyan már utaltunk rá – az üres terület kihasználása mellett a játékosok közötti kapcsolatokat is magába foglalja. Az átadás létrejöttéhez ugyanis szükséges a labda társ általi elkapása, amit legtöbbször egy üres területre mozgás (elszakadás, elmozgás) előz meg. Az átadások utáni továbbfutás hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de meghatározza egy-egy sportjáték dinamikáját. A játéktéren való tudatos helyezkedés egyik elemeként nagy jelentősége van a játék összképe szempontjából.
3. 1:1 elleni játék (támadó/védő szerep)
Minden sportjáték alapja az 1:1 elleni játék, hiszen a célfelület eléréséért mindig a védővel/védőkkel szemben kell párharcot nyerni, akár labdával, akár labda nélkül. A játék technikai elemeinek, illetve a specifikus támadó és védő elemek ellenféllel szembeni alkalmazása a gyakorlás és a játék során sem nélkülözheti a kognitív alapokat. Ez már az egyszerű fogó játékokban is megfigyelhető (menekülőként gyors irányváltoztatásokat végez a játékos, üldözőként a játéktér sarka felé tereli a menekülőket, ahol lecsökken a menekülési útvonalak száma), de a pontszerzők során az elszakadások és sarkazások közben is meghatározó.
4. A játéktér szélességi és mélységi kihasználása – emberfölényes
helyzetek megoldása
Az 1:1 elleni megnyert játékhelyzetek olyan emberfölényes helyzeteket teremtenek, amelyek megoldásához a játékteret főleg szélességi, de mélységi értelemben is ki kell használni. Ez egyrészt jelentkezik a csapattársak között kialakítandó optimális távolságban, de az átadások tudatosan választott irányában is. Gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy egy csapat „szépen kijátszotta” a támadást, magyarul „ziccer helyzetig” jutottak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy 1:1 elleni megnyert párharcot követően technikailag és taktikailag helyesen oldották meg az emberfölényes helyzetet, és „végigvitték” az akciót.
Megjegyzés: Javasoljuk, hogy iskolai körülmények között a nagypályás játékok (kivéve a kézilabdát) esetén tanulóink „négyszög” alakban helyezkedjenek el. Ez azt jelenti, hogy a támadó térfélen egy képzeletbeli, körülbelül 4-5 méter oldalhosszúságú négyzet sarkain legyenek a tanulóink, akik ezzel a felállással lehetővé teszik a pálya szélességi és mélységi megjátszását, illetve a középre történő befutás, betörés kialakítását. 5 vagy 6 fő esetén természetesen középre, illetve az alsó, alapvonalhoz közelebbi pozíciókba is kénytelenek vagyunk játékost állítani.
Az előző alfejezetben megnevezett sportjátékközi taktikai elemek mindennapi gyakorlati megvalósításának
érdekében szükséges volt egy olyan rendező szempontsor használata, ami alapján kifejezhetővé válnak a taktikai elemek. Emellett nélkülözhetetlen, hogy ugyanezen szempontsor alapján rendszerezni tudjuk az egyszerű játékokat, a későbbi játékok taktikai előkészítő szerepe szempontjából.
Ahogyan azt a korábbi fejezetekben írtuk, az I. szint játékai a természetes mozgáskészségekre épülnek, amelyek előkészítik a II. és III. szintű játékok taktikai megértését, taktikai elemek alkalmazását. A természetes mozgáskészségek alkalmazásának rendszerezésére a mozgáskoncepciós rendszer a leggyakrabban használt rendező elv [11]. A mozgáskoncepciós rendszer kognitív alapú megközelítés, és olyan szempontokat használ, amelyek külön-külön tudatosíthatók. Ezen szempontok alapján leírható, kifejezhető, módosítható az adott mozgásforma alkalmazása. Ezek a tudatosítható szempontok: a térbeli
tudatosság, az energiabefektetés tudatossága (dinamikai tényezők), a saját testtel kapcsolatos tudatosság, valamint a társsal, társakkal és eszközzel való kapcsolat tudatossága.
Feltételeztük, hogy ha a mozgáskoncepciós rendszer alkalmas a sportjáték-közi taktikai összetevők jellemzésére, akkor segítségével egyszerre tudnánk meghatározni a taktikai elemeket (II. és III. szintű játékok) és azok előkészítését (I. szintű játékok). Így egy rendszerbe tudjuk rendezni, hogy egy-egy játék milyen technikai és taktikai elemekből épül fel (legalábbis dominánsan, fejlesztési célként megjelenítve).
Ennek érdekében megvizsgáltuk a mozgáskoncepciós összetevőket taktikai szemszögből, kiemelve a legjellemzőbb taktikai szerepüket:
1. Térbeli tudatosság – helyezkedés a térben. Minden sportjátékra jellemző egy sajátos térbeli helyezkedés a játéktéren, ami taktikailag kifejezhető, tudatosítható.
2. Energiabefektetés tudatossága – idő és dinamikai tényezők szempontjából vizsgált összetevők. A játékokban való hatékony részvételnek feltétele a célszerű mozgásformák jó ritmusú, megfelelő sebességű végrehajtása.
3. Testtudat, testérzékelés – a különböző mozgásformák elsajátítását segítő, illetve a különböző játékhelyzetekben jelentkező testhelyzetek érzékelését elősegítő tényezők. A mozgásformák pontos, optimalizált felhasználása magas szintű kinesztetikus érzékelést, ritmusérzéket igényel. Egy adott mozgás dinamikai megjelenítése és tudatosítása taktikai értelemben is kifizetődő.
4. Társsal/társakkal való kapcsolat – együttműködő/ versengő (támadó-védő) kapcsolat egy vagy több
emberrel. Mind a támadó-védő, mind a csapattársak közötti kapcsolatok alapvető összetevői egy-egy
sportjátéknak. Annak érdekében, hogy tanítványaink képesek legyenek együttműködésre és a támadó/
védő szerepek hatékony betöltésére, már az I. szintű játékoktól kezdve szükséges a társakkal való kapcsolat elemeinek tudatosítása.
5. Kapcsolat az eszközzel – manipulatív mozgáskészségek fejlesztése (labdás és más eszközös technikai elemek). A sportjátékokhoz köthető manipulatív ügyesség megkérdőjelezhetetlen összetevője egy tanuló technikai-taktikai felkészültségének.
Miután megállapítható, hogy taktikai értelemben lehetséges a mozgáskoncepciós rendszer összetevőit értelmezni, megvizsgáltuk, hogy a fejezet elején felsorolt, konkrét taktikai összetevők hogyan helyezhetők el ebbe a rendszerbe.
1. Üres területre futás: térbeli tudatosság [helyezkedés a térben, energiabefektetés tudatossága (dinamikai tényezők, például ritmusváltás].
2. Átadások utáni továbbfutás: kapcsolat a társsal és az eszközzel (ügyességi elemek), térbeli tudatosság (helyezkedés a társ és a célfelület által meghatározottan), energiabefektetés tudatossága (dinamikai tényezők, például elszakadás).
3. 1:1 elleni játék: testtudat, testérzékelés (például „saját tér”), kapcsolat a társsal (támadó/védő kapcsolat), kapcsolat az eszközzel (technikai, ügyességi elemek).
4. A játéktér szélességi és mélységi kihasználása, emberfölényes
helyzetek megoldása – térbeli tudatosság (tudatos helyezkedés), kapcsolat a társsal (csapattárssal
és ellenféllel egyaránt).
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a mozgáskoncepciós rendszer egyszerre alkalmas a taktikai helyzetek megoldását előkészítő játékok rendszerezésére és a megvalósult, különböző bonyolultságú taktikai helyzetek leírására is. Tehát a játékok szerkezetének leírására választott kognitív szempontok, tényezők nemcsak az aktuális játékot értelmezik taktikai szempontból, hanem
egy fejlettségi, bonyolultsági skálán is segítenek elhelyezni azt.
Az alábbi táblázatban a mozgáskoncepciós rendszer segítségével kifejezett fejlesztési célokat, azok taktikai jelentőségét és a hozzájuk kapcsolódó sportjátékközi taktikai elemeket (piros színnel) jelenítjük meg.