Lehetőségünk van a szerencsét segítségül hívni a pár- és csoportalakításokkor. Általános tapasztalat, hogy a vak szerencse által eldöntött szituációkat a gyerekek elfogadják és tiszteletben tartják.
Az óra előtt, a bemelegítés közben vagy közvetlenül a feladat előtt valamilyen jelzéssel jelöljük meg a diákokat. A jelzés célszerűen egy eszköz (labdaszín, -típus), karszalag (szín), jelzőtrikó (szín), jelzőszalag (szín) vagy bármilyen jól elkülöníthető jel legyen. A jelölés lehet véletlenszerű vagy tudatosan irányított. A tudatosan irányított, kvázi véletlenszerű megoldás azt jelenti, hogy bár a gyerekek számára véletlennek tűnik a pár vagy csoportalakítás, a valóságban a pedagógus előre kitalálja, hogy ki kivel kerüljön össze.
Véletlenszerű eljárások az alábbiak.
Természetesen számtalan egyéb, kreatív ötlet is felmerülhet.
A testnevelésórák vagy sportfoglalkozások kiváló közösségépítő lehetőséget rejtenek magukban, amelynek egyik kulcsmomentuma, hogy ki, kivel és milyen sűrűn dolgozik, játszik együtt. Célunk, hogy sűrű párcserékkel, óráról órára, sőt néha feladatról feladatra más és más párral dolgozzanak tanulóink. Ha az első testnevelésórától vagy sportfoglalkozástól kezdve természetes a diákjaink számára, hogy mindenki összekerülhet mindenkivel, és hogy a cserék viszonylag rövid időn belül bekövetkeznek, hosszú távon kevesebb probléma fog felmerülni a „ki kivel legyen együtt” kérdésben.
A csoportalakítások kapcsán mindenképpen ki kell térnünk a csoportok összetételére. A csoportok lehetnek heterogének és homogének. Heterogén csoportok esetében egy-egy csoportban különböző tudásszintű tanulók dolgoznak, míg homogén csoportok esetében közel azonos tudásszintű csoportok kerülnek össze. Mindkét csoportalakítási lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Egy-egy tornaelem oktatásakor például a gyakorlatok adaptálása az egyéni tudásszinthez, a különböző nehézségű rávezető vagy kényszerítő gyakorlatok indokolhatják a homogén csoportok alakítását. Egy kisjátéknál viszont fontos szempont, hogy lehetőség szerint heterogén csoportok alakuljanak ki. A foglalkozásokon lehetőség van olyan oktatásszervezési formára, amikor a gyerekek több feladat közül választhatnak önállóan. Optimális esetben a tanulóknak is képessé kell válniuk önmaguk kiválasztani, hogy melyik csoportban gyakorolnak, mely gyakorlatok megfelelők számukra, hiszen tisztában kell lenniük előrehaladásukkal, képességszintjükkel, hiányosságaikkal és erősségeikkel. (Pedagógiailag ez a legjobb megoldás.) Így minden tanuló a tudásszintjéhez közeli gyakorlatot tud végezni. A csoportok között azonban célszerű átjárhatóságot biztosítani. Aki ráérzett az adott feladatra, mehessen a nehezebb feladatra, aki pedig mégsem birkózik meg a feladattal, kerülhessen át egy könnyebb gyakorlatra, csoportba. A különböző méretű, tömegű, magasságú, nehézségű eszközök egyaránt megkívánhatják a homogén csoportokat (tömöttlabda tömege, fitball-labda nagysága…). A lehető leginkább egyénre szabott fizikai terhelés érdekében megfelelő megoldás, ha terhelhetőség szempontjából alakítunk homogén csoportokat. Nagyon kell azonban ügyelnünk arra, hogy ne alakulhasson ki olyan szituáció, amely rendszeresen képesség, vagy készségszintek szerint különíti el a tanulókat. Nem egyszer tapasztaltuk már saját gyakorlatunkban is, hogy a testnevelésórán rendszeresen elkülönítve dolgoztak a nagyon ügyesek és a kevésbé ügyesek. Ennek a megoldásnak sokkal több negatív hozadéka van, mint pozitív, hiszen hosszú távra képesség vagy készségszintek szerint szelektálja a tanulókat, ami a kompetenciaérzet és az önbizalom csökkenését, végső soron a belső motiváció mérséklődését eredményezi.