A fittség mérése és értékelése nemcsak nemzetközi szinten, hanem hazánkban is már évtizedek óta tradicionális részét képezi az iskolai testnevelési rendszernek (Csányi és mtsai., 2015). Korábban a fittség mérése döntően a készségközpontú fittségi komponensek – a sportteljesítményhez, illetve a katonai felkészültség meghatározásához szükséges képességek – mérésére és értékelésére korlátozódott (IOM, 2012). Napjainkra azonban egyre több evidenciaalapú ismeret birtokában vagyunk a fittség egészségre gyakorolt pozitív hatásaival kapcsolatosan, ezzel egyidőben azonban az inaktivitás fokozódó problémájával és az ebből adódó egészségügyi problémákkal is szembe kell néznünk. A fenti tényezők következtében a fittségmérés fókusza a készségközpontú fittségi komponensek méréséről az egészségközpontú fittségi komponensek mérése felé tolódott el az elmúlt évtizedekben. Az új szemlélet az értékelésben is változásokat generált.
A fittségi tesztek normaorientált értékelését (mely a tanulók teljesítményét a korosztályos átlaghoz viszonyítja) számos nemzetközi fittségmérési tesztrendszerben a kritériumorientált értékelés kezdte felváltani. Ennek lényege, hogy a tanuló teljesítményét egy külső kritériumértékhez (egészségsztenderdhez) viszonyítjuk, és ez alapján nem azt határozzuk meg, hogy a gyermek az átlaghoz képest jól, vagy rosszul teljesít-e, hanem azt, hogy az adott teljesítményből következtethetünk-e valamilyen egyészségügyi probléma kialakulásának (fokozott) kockázatára. Az egészségsztenderdek meghatározása tudományos alapokon nyugszik (pl. Welk és mtsai., 2011; Laurson és mtsai., 2015; Saint-Maurice és mtsai., 2018; Castro-Pinero és mtsai., 2019; Lang és mtsai., 2019).

Hazánk kötelező fittségmérési tesztrendszere, a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) is egy egészségközpontú, kritériumorientált fittségi tesztrendszer, melynek elsődleges küldetése az élethosszig tartó fizikai aktivitás jelentőségének és az egészségtudatos életvezetés értékeinek népszerűsítése és tudatosítása (Kaj és mtsai; 2014; 2019), nem pedig a gyermek teljesítményének társaihoz viszonyított értékelése, vagy a sportteljesítmény alapjául szolgáló képességek felmérése.
A NETFIT® a tanulók eredményeit 2, illetve 3 zónába sorolja, melyek az „egészségzóna”, „fejlesztés szükséges zóna”, illetve a „fokozott fejlesztés szükséges zóna”. A zónahatárok kijelölése evidenciaalapú, a teljesítmény „fejlesztés szükséges” vagy „fokozott fejlesztés szükséges” zónába sorolása egyes betegségek előfordulásának nagyobb rizikóját jelzik. A testösszetétel vonatkozásában például 4–6-szor nagyobb eséllyel jelentkezik a metabolikus szindróma a túlsúlyos vagy elhízott kategóriákba került fiataloknál a normál testtömegindexű (egészségzónát elérő) társaikhoz képest. Ugyanez az esélyhányados az elhízott tanulóknál megközelítőleg 8–17-szer nagyobb, ha a normál vagy túlsúlyos tanulókkal hasonlítjuk össze őket (Laurson és mtsai., 2015).

A fittségi állapot az egészséggel való szoros összefüggése okán gyermek- és serdülőkorban is jól használható egészségmarkernek tekinthető. A rendszeresen megvalósuló fittségmérések által az iskola – ezen belül a testnevelés tantárgy oktatása – fontos szerepet játszhat a gyenge fittségi állapottal rendelkező, ezáltal egészségügyi szempontból potenciálisan veszélyeztetett gyermekek kiszűrésében, aktív, egészséges életmódra nevelésében (Ortega és mtsai., 2008). A NETFIT® megfelelő alkalmazása az egészséges életmódra nevelés és a fittségoktatás kulcsfontosságú pedagógiai eszköze lehet.

Egyes szakirodalmak szerint a testnevelés-oktatás célja a testkulturális műveltség (physical literacy) kialakítása, melynek az alapmozgáskészségekben való jártasság (fundamental motor skill proficiency), az aktív életvezetés és a pszichoszociális és kognitív tényezők (ismeretek, megértés, tudatosság) mellett egy nagyon fontos összetevője a fittséggel kapcsolatos ismeretek elsajátítása (Lloyd és mtsai., 2010). A fittség mérése, értékelése és fejlesztése a testnevelésnek csak egy kis része, ugyanakkor nagyon fontos része kell, hogy legyen. Nem szabad öncélúan és izoláltan megvalósulnia, csak a testkulturális műveltség többi területével összhangban.

A fittségoktatásra folyamatként kell gondolnunk, melynek szerves részét képezi a felmérés mellett a méréssel és az eredmények értékelésével, valamint a fejlesztés lehetőségeivel kapcsolatos tudás átadása, a fejlesztés testnevelésóra keretein belül történő megvalósítása és az aktivitásra való ösztönzés, az aktív életvezetés megalapozása egyaránt.

Ahhoz, hogy a gyermekekből egészséges felnőtt váljon, az egészségtudatos életvezetés iránti igényük kialakuljon, el kell sajátítaniuk már gyermekkorban az egészséges életvezetéssel és fittséggel kapcsolatos alapismereteket, készségeket és attitűdöt. Mindehhez a testnevelésóra megfelelő keretet biztosíthat, melyen belül fontos, hogy a fittségoktatás folyamatát a HELP (Health, Everyone, Lifelong, Personal) filozófiája (Meredith és Welk, 2004; Corbin és Lindsey, 2005; Kaj és mtsai., 2014; 2018) hassa át és vezérelje. Ennek alapja, hogy a gyermekek tisztában legyenek azzal, hogy életvezetésük, a rendszeresen végzett fizikai aktivitás hogyan befolyásolja egészségi állapotukat, továbbá hogy minden ember képes változtatni a szokásain. Az egészséghez és az egészségtudatos életmódhoz vezető út azonban nem azonos minden embernél. Mindenkinek meg kell találnia azokat az eszközöket és módszereket, azokat a mozgásformákat és azokat az egyéni, személyes célkitűzéseket, melyek az egészséges életvezetéséhez hozzájárulnak, illetve arra motiválnak.

A testnevelés-oktatás, ezen belül a fittségoktatás fontos célkitűzése, hogy a gyermekek – képességeiktől függetlenül – a köznevelés rendszeréből kilépve alkalmassá váljanak egész életükön keresztül az aktív és egészségtudatos életvezetésre, rendszeres és élvezetes testmozgások önálló és céltudatos megtervezésére és elvégzésére, az önmonitorozásra.

A fittségoktatásnak a fittségfejlesztési folyamat (lásd 12. ábra) minden lépésére fel kell készítenie. Az élményközpontú foglalkozások biztosítása mellett – mely a mozgás iránti elköteleződés alapja – fontos, hogy a gyermek:

• tisztában legyen a fittségmérésének és értékelésének céljával és jelentőségével; az aktivitás, fittség, egészség összefüggésével,
• megfelelő önismeret és reális önértékelés segítségével képes legyen elérhető célokat kitűzni maga elé,
• megértse és tudja, hogy mit, miért, mikor és hogyan csináljon az optimális fittségi állapot elérése érdekében.

A fittségi állapot egy pillanatnyi, aktuális állapot, tudatosítanunk kell a gyermekekben, hogy változásában és változtatásában kulcsfontosságú szerepük van.

A fittség mérése és értékelése

Az oktatási folyamatoknak – az egészségügyi folyamatokhoz hasonlóan – lényeges összetevői a felmérés és az értékelés. A felmérés és ennek eredménye visszajelzést adhat az aktuális állapotról, vagy az alkalmazott fejlesztés hatásosságáról, de egy fejlesztési/kezelési terv kiindulópontja is lehet, fontos szerepet játszhat az egészségtudatosság kialakításában (Lloyd és mtsai., 2010). Az évi NETFIT® mérések eredményeinek értékelése keretet biztosíthat a fittségi állapottal kapcsolatos ismeretanyag elsajátításához, elmélyítéséhez. Az egészségközpontú fittségi komponensek fejlesztésével kapcsolatos fejezetek gyakorlati anyagában számos példát talál az olvasó arra, hogy mozgásos feladatokon keresztül hogyan adhatjuk át a gyermekek számára az egyes fittségi komponensek egészséggel való összefüggésének ismeretanyagát. A teszteredmények értékelése során ismételten rá kell világítanunk az összefüggésekre.

A gyermeknek meg kell értenie, hogy a tesztelés nem öncélú, és nem egy szükséges rossz, hanem egyesek (az egészségzónán kívül teljesítő gyermekek) számára – akár egy szűrővizsgálat – az esetlegesen szükséges beavatkozás alapja, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekek számára pedig a változás nyomon követésének eszköze.

Célok kitűzése

A fittségoktatási folyamat egyik legfontosabb lépése a célok kitűzése. Csakis tudatos célok mentén kezdődhet meg a fittségi program tervezése.

A fittségvizsgálat eredményei értelemszerűen különböző célok kitűzésére ösztönözhetik a gyermekeket – míg egyesek számára az állapot javítása, mások számára annak fenntartása lesz a cél. Meg kell tanítani a gyermekeket, hogy ők maguk is képesek legyenek reális célok kitűzésére. A célok szóbeli vagy írásbeli megfogalmazása és a pedagógus arra adott szóbeli vagy írásbeli visszajelzése segítheti a folyamatot. Megkülönböztethetünk rövid távú (az adott alkalomra vonatkozó), középtávú (2–6 hét) és hosszú távú (pl. tanévig vagy akár élethosszig tartó) célkitűzéseket.
A kitűzött célokkal szemben fontos elvárás, hogy specifikusak és mérhetőek legyenek, optimális kihívás elé állítsák a gyermeket, illeszkedjenek a gyermek szükségleteihez és érdeklődéséhez, továbbá meghatározott időn belül elérhetőek legyenek (Borsdorf és Boeyink, 2011). A cél felállítását kérdésekkel segíthetjük (5. táblázat). A célkitűzéseket időről időre felül kell vizsgálni, lehetőséget kell biztosítani adott időközönként az értékelésre, önértékelésre.

Fejlesztés

Alapvető edzéselvek

Az eltérő célokból és a gyermekek egyedi motoros, pszichés és kognitív stb. jellegzetességeiből adódóan a fejlesztés sem lehet uniformizált. A fittségfejlesztő foglalkozások tervezése során a fittségi állapot biztonságos és hatékony fejlesztéséhez általános érvényű alapelveket kell figyelembe vennünk (Borsdorf és Boeyink, 2011) (6. táblázat).

Az individualitás elve alapján egy fejlesztési folyamat során figyelembe kell vennünk az egyéni sajátosságokat.
A gyermekek különböző genetikai háttérrel, képességekkel és fittségi állapottal rendelkeznek. Mindemellett egyéni célkitűzéseik is különbözhetnek egymástól. Ugyanazon aktivitásokra, fejlesztő ingerekre eltérően reagálhatnak. Minél színesebb foglalkozásokkal, minél változatosabb mozgásformákkal és választási lehetőségek biztosításával érhetjük el, hogy a lehető legtöbb gyermek fejlesztéséhez – egyéni célkitűzéseik figyelembevételével – hozzájáruljunk.

A felülterhelés (overload) elve alapján ahhoz, hogy a szervezetben az élettani funkciókban pozitív irányú változás (edzésadaptáció) következzen be, és a fittségi állapot javuljon, a mindennapitól eltérő, szokatlan ingerek adagolására van szükség. Ennek eléréséhez az alábbi terhelési összetevőket módosíthatjuk: gyakoriság (frequency)(11), intenzitás (intensity), időtartam (duration/time), ingersűrűség és az aktivitás típusa (lásd később).

A progresszió, azaz a fokozatosan növekvő terhelés elve szerint ahhoz, hogy teljesítményünk növekedjen, fokozatosan növekvő terhelésre van szükség, hiszen a szervezetben, miután egy adott terheléshez (ingerhez) alkalmazkodott, adaptálódott, csak a korábbinál nagyobb terheléssel válthatunk ki további élettani változást, indukálhatunk pozitív irányú változást a fittségi állapotban. A terhelés összetevőinek módosításával elérhetjük a progressziót. Fontos azonban a sérülések és balesetveszély elkerülése érdekében a fokozatosság betartása. A gyermekekben mindemellett tudatosítani kell, hogy a fittség egy pillanatnyi állapot, mely folyamatosan változik és változtatható az ingerek hatására.

A specificitás (specificity) elve felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben célunk egy adott fittségi komponens fejlesztése, akkor a fejlesztésnek erre a komponensre, ennek hátterében álló szervrendszer fejlesztésére kell irányulnia.

A rendszeresség elve (regularity principle) a „use it or lose it”, azaz a „használd, különben elvész” elven alapszik. Egy adott szintű fittségi állapot eléréséhez, fenntartásához és fejlesztéséhez rendszeres aktivitásra van szükség. A túlzott gyakorisággal végzett terhelés túlterhelést okozhat, a nem megfelelő gyakorisággal végzett testmozgás a fittségi állapot romlását eredményezi. Az egyes egészségközpontú fittségi komponensek optimális szintjének eléréséhez eltérő rendszerességgel végzett testmozgásra van szükség.
Míg egyes komponensek optimális szintjének fenntartása mindennapos tevékenységet igényel, más fittségi komponens – egészség szempontjából – optimális szintjének eléréséhez elegendő a heti 2-4 alkalommal történő specifikus fejlesztés (lásd aktivitáspiramis).

A felsorolt alapelveket nemcsak a pedagógusnak kell alkalmaznia a foglalkozások során, hanem elsajátításuk a gyermekek számára is fontos ahhoz, hogy képessé váljanak saját fittségi állapotuk monitorozására és céltudatos fejlesztésére. A 6. táblázatban néhány példa található a fenti edzéselvek tudatosítására. („Az egészségközpontú fittségi komponensek fejlesztésének lehetőségei gyermek- és serdülőkorban” című fejezet gyakorlatai között további játékos feladatok, javaslatok olvashatók.)

(11) Az edzéselmélet magyar nyelvű szakirodalma megkülönbözteti az ingersűrűség és a gyakoriság fogalmát. Az ingersűrűség a terhelés és pihenés közötti időviszonyt fejezi ki az egyes foglalkozásokon belül, a gyakoriság pedig a foglalkozások meghatározott időszakon belüli számát jelöli (Nádori, 1991; Rigler, 2001; Dubecz, 2009). Az angol nyelvű szakirodalomban – a Physical Activity Guidelines Advisory Committee (2018) definíciója értelmében – a „frequency” kifejezés a mérsékelt és erőteljes intenzitású aktivitások napi vagy heti mennyiségét jelenti. Kiadványunkban ezért a frequency kifejezés magyar nyelvű megfelelőjének a gyakoriság kifejezést használjuk.

Terhelési összetevők

Az egyes fizikai aktivitások hatását nagymértékben befolyásolják az adott terhelési összetevők (lásd 13. ábra), melyek összességében az aktivitások jellegét, a terhelés mértékét, „dózisát” (dose) határozzák meg. A fizikai aktivitás céljától függően (pl. egészségfenntartás vagy -javítás, edzéshatás elérése stb.) a különböző mozgásformák és a terhelési összetevők (intenzitás, ingersűrűség, időtartam, terjedelem, gyakoriság, aktivitás típusa) változatos alkalmazására van szükség a megfelelő hatás elérése érdekében (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018). A gyermekek számára fontos, hogy minden egészségközpontú fittségi komponens vonatkozásában elsajátítsák, hogy milyen gyakran (gyakoriság), milyen intenzitással, mennyi ideig (időtartam) és milyen típusú aktivitásokat végezzenek egészségük fenntartása vagy képességük fejlesztése érdekében.

A gyakoriság a mérsékelt és erőteljes intenzitású aktivitások napi vagy heti mennyiségét jelenti (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

Az aktivitás időtartama alatt azt az időtartamot értjük, ameddig az aktivitás összességében tart (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

Az intenzitással az elhasznált energia mértékét tudjuk kifejezni általában MET-ben megadva. (Az abszolút és relatív intenzitás meghatározását lásd „A fizikai aktivitás fogalma és típusai” című 1.1.1. alfejezetben.)

Az ingersűrűség az intenzitás egy mutatójának tekinthető, a terhelés és pihenés közötti időviszonyt fejezi ki az egyes foglalkozásokon belül (Nádori, 1991; Rigler, 2001; Dubecz, 2009).

A terjedelem (volume) az összterhelés fontos meghatározója, ezzel számszerűsítjük egy meghatározott időtartam alatt (pl. nap vagy hét) lezajlott aktivitás mennyiségét. Kifejezése általában MET-értékben történik. A fizikai aktivitás gyakoriságát és időtartamát a fizikai aktivitásnak megfelelő MET-értékekkel (azaz az intenzitással) megszorozva kapjuk meg az értékét. (Pl. ha heti 3 × 45 percen keresztül futni jár valaki, akkor az aktivitás terjedelem-értéke: 3 × 45 × MET/perc). A fenti érték természetesen kcal-ban is kifejezhető, azaz ebben az esetben a terjedelem azt mutatja meg, hogy mennyi kcal energiát vett igénybe a napi/heti aktivitásunk összességében (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018). Az erősítő edzések vonatkozásában a terjedelem az adott intenzitással végrehajtott feladatok ismétlésszámát és az ismétlések szériaszámát jelöli egy foglalkozáson belül (French és mtsai., 2014).

A fentiek alapján az aktivitás dózisát egy meghatározott időintervallumra vonatkoztatva adhatjuk meg (pl. nap vagy hét) az aktivitás típusa és a fenti terhelési összetevők alapján) (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2018).

A programtervezéshez a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, mik a terhelés összetevői, ezeket hogyan lehet változtatni, és milyen fiziológiás változást eredményez az egyes terhelési összetevők módosítása. A terhelési összetevők változtatásának élettani hatásai tapasztalati tanulás által könnyen tudatosíthatók. (A gyermekek pulzusát az eltérő intenzitással végzett terhelést követően megmérve rámutathatunk például a keringési rendszer munkájára.)

A fittség komplexitását, az egyes fittségi összetevők egymásra gyakorolt hatását, továbbá a terhelés összetevőinek és az alapvető edzéselvek fittségi komponensekre gyakorolt hatásrendszerét az 13. ábrán szemléltetjük.

A testnevelésóra keretein belül megvalósuló fittségoktatás során az alábbi szempontok figyelembevétele elengedhetetlen.

• Nem kizárólag az a cél, hogy minél fittebb gyermekeket neveljünk, hanem hogy a köznevelés rendszeréből kikerülve a gyermekek képesek legyenek fittségi állapotuk önálló monitorozására, fejlesztésére és fenntartására. A képességfejlesztés (azaz a motoros fejlesztés) mellett a kognitív és affektív területek fejlesztése is elengedhetetlen fontosságú.
• A fittségoktatás élményközpontú oktatáson, játékosságon keresztül valósuljon meg! Minden gyermek számára biztosítsuk a kompetenciaérzést, teremtsünk biztonságos, pozitív tanulási környezetet! Mindig kihívást jelentő feladatok elé állítsuk a gyermekeket, ugyanakkor biztosítsuk számukra a feladat-végrehajtás sikerességét! Csakis ezáltal tartható fenn hosszú távon a rendszeres fizikai aktivitás iránti motiváció és igény.
• Teremtsünk megfelelő motivációs légkört, melynek alapjai az alábbiak (Faigenbaum és mtsai., 2020):
  • kihívást jelentő készségek tanítása,
  • azonnali visszajelzés adása,
  • erőfeszítés (nem pedig a teljesítmény, illetve a végeredmény) jutalmazása,
  • bizalom kiépítése,
  • döntési folyamatban való részvétel biztosítása.

• A gyermekek motivációját csupán azzal, hogy a fizikai aktivitás egészségre gyakorolt hatását tudatosítjuk, nem tarthatjuk fent hosszú távon. Mutassunk rá arra is, hogy magának a gyermeknek milyen haszna származhat a kedvezőbb fittségi állapotból! (Például: Ha fittebb vagy, tovább tudod játszani a kedvenc játékodat anélkül, hogy elfáradnál.)
• A foglalkozások célkitűzéseit ismertessük a gyermekekkel, tudatosítsuk bennünk a foglalkozások alatt is, hogy mit miért csinálunk!
• Differenciáljunk! Vonjuk be a gyermekeket a folyamatba, biztosítsunk választási lehetőséget a feladatok között, adjunk teret az autonómiának és a kreativitásnak!
• Képességektől és akadályozottságtól függetlenül minden gyermek számára biztosítsuk a fittségoktatásban való részvételt! Az azonos minőségű oktatásban való részvétel minden gyermek alapvető joga!