mozgásfeladatok kiválasztásának elvi alapját maga a tantervi tartalom, illetve a pedagógus tanmenete adja. A tanmenetben rögzített tanítási egységek, azon belül az egyes tanegységekre és tanórákra tervezett tananyag meghatározza a feldolgozandó mozgásanyag jellegét, az ahhoz kapcsolódó ismereteket és személyiségfejlesztési lehetőségeket. A tanmenet alapján tervezett mozgásanyagot tovább kell bontani és illeszteni a tanítványok általános mozgásfejlettségi szintjéhez, az életkori sajátosságokhoz, az előzetes tapasztalataikhoz, tudásszintjükhöz. Ennek érdekében meg kell ismernünk a tanítványaink tudását, terhelhetőségét és készségszintjeit. Módszerekként a diagnosztikus, feltáró értékelés lehetőségeire, valamint az egyes tanítási egységek bemeneti szintjeinek meghatározásához szükséges megfigyeléseink tapasztalataira kell építenünk.

Ha nagyjából tisztában vagyunk az adott osztály képesség- és készségszintjével egy adott mozgásanyagot, mozgásanyagcsoportot (esetleg sportágat) tekintve, akkor van még két lényegi feladatunk. Az első a tanítási egységen belül a mozgásfeladatok egymásra épülésének, progresszív, fokozatos nehezítésének problematikája. Talán a testnevelés mozgásanyagának feldolgozásával kapcsolatban ez jelenti a legnehezebb feladatot. Az átlagosan 8–12 órából álló tanítási egységek folyamán olyan feltételrendszert kell teremtenünk, amely minden tanulónk számára biztosítja a sikeres tanulás és előrehaladás lehetőségét. Ez azonban kizárólag akkor valósulhat meg hatékonyan, ha a bemeneti tudásszinthez illeszkedően választjuk meg a feladatokat. De hogyan válasszunk ki gyakorlatokat, hogyan építsük egymásra azokat a tanórán belül és óráról órára, ha a tanítványaink között igen jelentős készségszintbeli különbségek mutatkoznak (ami, ugye, természetes)? Mit tegyünk egy annyira heterogén osztályban, ahol sokan például még a labda biztonságos megfogásával sincsenek tisztában, mások ugyanakkor már trükkös labdaelkapási gyakorlatokra képesek? Ráadásként maga a tanulás, az előrehaladás sebessége is tanulónként eltérő?

Egy mozgásanyag tanítási egységen belüli egymásra építésének progresszív folyamatát szekvenciális mozgásfeladat felépítésnek nevezzük. A folyamat négy elemből tevődik össze, amely a megismeréstől a gyakorláson keresztül egészen a mozgásfeladat alkalmazásáig tart [107]. A szekvenciális mozgásfeladat felépítés lényege, hogy egy adott mozgásvégrehajtás belső és környezeti körülményeit fokozatosan nehezítjük, egyre komplexebbé tesszük. Ez azonban nincs mindig törvényszerűen így. Gyakran előfordul, hogy egy-egy mozgásfeladat túl nehéznek, túl bonyolultnak mutatkozik a gyakorlás során. Ekkor más környezeti feltételekkel vagy csökkentett nehézséggel kell továbbhaladni, mivel ez fogja a kívánt koordinációs javulást eredményezni. A feladatok egymásra építésekor minden esetben végig kell gondolnunk a következőket.

• Milyen konkrét feladatokat, feladatsort tervezünk és az milyen kapcsolatban van a kitűzött céljainkkal?
• Milyen érzelmi, szociális és kognitív hatások társíthatók a feladatokhoz?
• Mi a kezdeti tudásszint és milyen könnyítéseket, nehezítéseket tudunk adni az egyes tanulóknak?
• Milyen mértékű döntést adunk a tanulónak a feladatok végrehajtásában, van-e választási lehetőségük a tanulóknak?
• Milyen célorientációjú a feladatsor? (Minőségi? Mennyiségi?)
• Hogyan szervezzük az adott feladatot (idő, társak, eszközök, tér)?

Egy adott mozgáskészség belső és külső feltételeinek a tanulók mozgásfejlettségi szintjéhez történő igazítását, adaptációját, a feladaton belüli variációk módszerének nevezzük. Ez a módszer olyan személyre szabott feltételeket teremthet egy-egy feladat végrehajtásához, amely segítségével elvben minden tanuló a neki legmegfelelőbb mozgásfeladat-variációt gyakorolhatja. A teljes mértékű személyre szabás természetesen szinte elérhetetlen egy 25-30 fős osztály esetében, azonban a többszintű gyakorlás rendkívül hatásos differenciálási lehetőséget hordoz magában. A labdavezetés helyben, futás közben, alacsonyan vagy magasan, irányváltoztatással vagy anélkül, jó példa a módszer bemutatására, hiszen az adott készség végrehajtási nehézsége változik.

A feladaton belüli variációk módszere mellett a különböző mozgáskészségek kombinálása, összekapcsolása, vagyis a feladatok közötti variációk egy újabb lehetőséget jelentenek, amellyel nehezíthető és eredményessé tehető egy mozgáskészség tanulása. A labdavezetés példájánál maradva: ha összekapcsoljuk azt egy dobó- vagy rúgómozdulattal, akkor már a feladatok közötti variációk módszerét alkalmaztuk. Ha a röplabda alkarérintést összekapcsoljuk a kosárérintéssel, ugyancsak a fenti eljárást alkalmaztuk.

Mindkét esetben fontos szemponttá válik, hogy milyen módszerrel gyakoroltatjuk az adott mozgást annak érdekében, hogy gyors és eredményes tanulás jöjjön létre(18).

(18) A gyakorlás módszereiről az 5.9. alfejezetben ejtünk még szót.