A társtanítás és társtutorálás nem újkeletű tevékenység a testnevelésben, hiszen a gyakorlatban nagyon sok kolléga alkalmazza különböző eljárásait. A Nat 2012 a 9–12. évfolyam ciklusához sorolja, ám már jóval korábbi évfolyamokon alkalmazható ez a tanítási stílus. Ha a gyermekek természetes fejlődéséből indulunk ki, akkor már egészen kisgyermek korban könnyen felismerhetjük ezt a társas tevékenységet, mint az aktív szabad játék velejáróját. Amikor az óvodások különböző játékokat tanítanak egymásnak, vagyis egy-egy játék szabályát mondják el a társaiknak, vagy éppen mozdulatot tanítanak egymásnak (hangsúlyosan jellemző ez a testvéreknél), akkor valójában ugyanez történik. Sok tanulónál így ösztönösen jelen vannak azok az alapvető tapasztalatok, amelyekre könnyedén építhetünk testnevelésórán is.

A társtanítás során a pedagógus olyan feladatokat épít fel, amelyek segítségével oktatási helyzetet teremt a tanítványai között. A társtanítás már indirekt stratégiának tekinthető, mivel a tanítványoknak jelentős döntéslehetőségeik lehetnek a tananyag kiválasztása, feldolgozása, kommunikációja, illetve a kapcsolódó visszajelzés és értékelés tekintetében. Abban a kérdésben, hogy mennyi felelősséget helyezünk a vállukra, és milyen nehézségű feladatot készítünk elő, természetesen a mi döntésünk szükséges. A társtanítás során több párhuzamos oktatási és nevelési célt tűzhetünk ki, és a módszer alkalmazható a teljes tanórán (ritkán), az egyik órarészben (gyakran) vagy akár csak egy-egy feladatra vonatkoztatva is. A társtanítás során kényszerűen építenünk kell a tanítványok magasabb rendű kognitív funkcióira, kritikai gondolkodásukra, kooperatív tevékenységformáikra.

Legegyszerűbb verziójában még nincs szó szerinti tanítás, „csupán” az előre megadott szempontok alapján történő társértékelés, illetve az azt követő (vagy közbeni) rövid visszajelzés, megbeszélés történik a társ által megfigyeltek alapján.

Komplexitásában azonban a tapasztalat és az életkor előrehaladásával egyre nehezedő szituációk tervezhetők.

1. A tananyag kiválasztását, felépítését (az egymást követő feladatokat) és első kommunikációját (bemutatását, közlését) a pedagógus végzi, azonban a gyakorlás során történő visszajelzés és értékelés alapvetően a tanítványok feladata. Az alkalmazás előfeltétele, hogy a tanulóknak legyen tapasztalatuk az adott mozgásról és annak tanulási (végrehajtási) szempontjairól (29. ábra).
2. A tananyag kiválasztását és felépítését a pedagógus végzi, a feladatok kommunikációjához azonban feladatkártyát alkalmaz. A feladatkártya tartalmazza az egymásra épülő feladatokat, azok tanulási (és megfigyelési) szempontjait, amelyet a diákoknak kell egymásnak elmondaniuk és bemutatniuk. A visszajelzés és az értékelés a diákok feladata, ahogy az az 1. pont példájában is megtörtént.
3. A tananyag megjelölését a pedagógus végzi, a feladatok kiválasztása azonban vagy a pedagógus és a diákok közös vagy a diákok önálló tevékenysége révén valósul meg. A feladat kommunikációjaként ismét feladatkártyát alkalmazunk, amelyre természetesen a fenti szempontok érvényesek. A visszajelzés és az értékelés a diákok feladata, ahogy azt az 1. és 2. pontban is rögzítettük.

Összefoglalva elmondható, hogy a társtanítás és a társtutori feladatok – különösen felső tagozattól – érdekes, motiváló és a teljes személyiséget foglalkoztató, produktív tanulást elősegítő módszertani eszköznek tekinthetők.

• A kiválasztott mozgásanyagnak egyszerűnek kell lennie.
• A mozgásanyag megfigyelési és értékelési szempontjainak egyértelműnek, könnyen megfigyelhetőnek kell lenniük, ellenkező esetben hatástalanná válik a modell.
• A pároknak felelősséggel, önállóan és egymást támogatva kell gyakorolniuk. Lényeges, hogy a kooperativitást biztosító kommunkációnak pozitívnak, toleránsnak, empatikusnak – és nem fenyegetőnek vagy éppen lekicsinylőnek – kell lennie!
• A visszajelzés vonatkozhat egy mozgás mennyiségi (10-ből 6 sikerült) vagy minőségi eredményességére (6-ból csak 3-szor volt helyes, a megfigyelési szempontnak megfelelő a végrehajtás).
• A feladatok osztályfoglalkoztatásban vagy csapatfoglalkoztatásban is kiadhatók.
• A párok kialakíthatók úgy, hogy az adott mozgásban ügyesebb tanulók tutorálják először a társaikat, majd azután cseréljenek szerepet!
• A tanulókat először fel kell készíteni arra, hogy mit jelent a tanítás és mik a tevékenységükkel kapcsolatos elvárásaink. Erre jó módszer, ha először a pedagógus mozgástanítási tevékenységével kapcsolatos mozzanatokat kell megfigyelniük, és azt megpróbálni átültetni a saját későbbi tevékenységükbe. A folyamatos, éveken át tartó, hatékony oktatási tevékenységrendszer hatására, a tanulók latens módon is elsajátítanak bizonyos konkrét tanítási technikákat (például pozitív megerősítés, hibajavítás), és különösen megfigyelési szempontokat, hiszen azokkal nap mint nap találkoznak.
• A társtanítás megfigyelésekor a pedagógusnak a társas együttműködésre kell összpontosítania. Nem a gyakorlatot végző tanuló munkáját kell tehát értékelnie, hanem a tutor számára kell visszajelzést adnia arról, hogy az mit érzékel/mutat helyesen és mit nem.